Pista bácsi és a Predator

Novella (2660 katt)

Egy sötét estén Pista bácsi hazafelé tekert kerékpárjával az úton. Hirtelen egy óriási alak materializálódott előtte a semmiből, és kezében tartott fegyverével lesújtott Pista bácsira. Pista bácsit nem hagyták cserben kiváló reflexei, így el tudott ugrani a halálosnak szánt csapás elől. Kerékpárja már nem volt ennyire szerencsés: a hűséges jármű váza két darabra esett szét a szörnyeteg csapása nyomán.

Pista bácsi felpattant a földről, és meglepetten nézte az előtte álló lényt, amely láthatóan nem ember volt, hanem úgy nézett ki, mintha egy lidérces rémálomból lépett volna elő. Egy idegen bolygóról érkezett vadász, egy Predator állt Pista bácsi előtt! Nagy meglepetésére a lény nem támadott, hanem levette sisakját, és arckifejezéséből ítélve igencsak zavarban volt, már amennyire azt egy idegen bolygó szülötte esetén meg lehet ítélni. A Predator páncélja mélyéről előhúzott egy szerkezetet, bekapcsolta, majd - Pista bácsi nagy meglepetésére tökéletes magyarsággal - megszólalt:

- Maga nem Alien, ugye?
- Jól látja, nem Alien vagyok. A nevem Pista bácsi - válaszolta. - Ez egy tolmácsgép?
- Igen, ezzel meg tudjuk érteni egymást. Igazán sajnálom, hogy tönkretettem a járművét, biztosan sokba került - szabadkozott a Predator.
- Szóra sem érdemes, úgyis ócska volt már - nyugtatgatta Pista bácsi a zavarban lévő lényt.
- Kérem, fogadja el ezt kárpótlásul - nyújtott át egy kis fémtömböt Pista bácsinak a Preadator. - És ha kérhetném, ne nagyon híresztelje ezt a kis félreértést. Ugye számíthatok magára?
- Bennem megbízhat, nem beszélek róla senkinek - mondta Pista bácsi.

A Predator láthatóan megkönnyebbült az ígéret hallatán. Felvette sisakját, intett Pista bácsinak, majd - álcázó erőterét bekapcsolva - eltűnt a sötét éjszakában. Pista bácsi zsebre tette a kis fémtömböt, majd összeszedte kerékpárja darabjait, és elindult gyalog.

- Szegény Predator, az ő élete sem lehet egyszerű - gondolta, miközben hazafelé ballagott.


Megjegyzés a történethez: sokak számára meglepő lehet a Predator viselkedése, de amióta egyszer belefutottak egy komoly vereségbe a Földön (a jelöltek kb. negyede elesett a földlakókkal vívott harcban), azóta a Predatorok nem jönnek bolygónkra vadászni. A történetben szereplő vadász valószínűleg navigációs hiba következtében nem a megfelelő rendszerben szállt le, ráadásul a sötétben bicikliző Pista bácsit Aliennek nézte. Ha kiderülne a melléfogás, akkor bizony nem dicsérnék meg fajtársai, ezért hatott rá megnyugtatóan Pista bácsi diszkréciója. Azt is észrevehetjük, hogy a Predatorok világában sem ismeretlen a korrupció - a fémtömb értéke, amit Pista bácsinak adott hallgatásáért cserébe, messze meghaladja a tönkretett kerékpár árát.

Előző oldal Kapitány
Vélemények a műről (eddig 9 db)