A jaguár szemei VIII.

Novella (2926 katt)

8. rész

Sikertelen tanácskozás

Mendoza atya várta, hogy a kés a mellkasába mélyedjen. Eltökélte magában, hogy nem mutat félelmet élete utolsó percében.

Ám ekkor olyan dolog történt, amire senki nem volt felkészülve.

Az atya lábainál a semmiből megjelent egy hófehérhajú indián férfi. Előkelő, nemes vonásai semmiféle érzelmet nem árultak el. Annál ijesztőbbek voltak a szemei: elevenen lángoló tűz égett bennük.

- Engedjétek el a foglyaitokat!

Ez a hang nem tűrt ellentmondást.

- Ki vagy te, hogy félbeszakítasz egy szent szertartást?

A férfi csak egy szót mondott, de ettől még az uralkodó is hátrahőkölt a székében. A főpapot, úgy látszik, ez nem hatotta meg. Dühösen, kezében a késsel hadonászva rikácsolni kezdett.

- Ez hazugság! Az istenek utoljára nyolcszáz éve küldtek üzenetet. Olvastam atyáink feljegyzéseiben. Csaló vagy és szentségtörő! - ordította.

Az idegen ekkor a homlokán lévő tetoválásra mutatott.

- Ilyet bármelyik tanítványom tud hamisítani!

Úgy tűnt, a főpapot teljesen a hatalmába kerítette az őrült düh. Vagy csak a hatalmát féltette egy riválistól? Az ifjú uralkodó, Topal, egyre nagyobb érdeklődéssel figyelte a kibontakozó drámát.

- Ha az öreg csaló, tényleg jól játssza a szerepét - gondolta - de ha tényleg az, akinek mondja magát...

A főpap, látva, hogy a hatalma vészesen meginog az emberek előtt, kétségbeesett lépésre szánta el magát.

- Pusztulj! - rikoltotta.

Kezében a késsel a férfi elé ugrott. Ekkor több dolog is történt egymásután.

Ahogy felemelte a végzetes döfésre, porrá omlott szét a kezében! Döbbenten meredt a markából kifolyó finom szemcsékre. Ezután, rá egy szívdobbanásnyi időre, éles reccsenés hallatszott, mint amikor csontok törnek. A főpap mellkasa szétszakadt, vérpermet záporozott az áldozóoltárra és Mendozára egyaránt. Az idegenre azonban valamilyen láthatatlan oknál fogva, egy csepp sem!

- Íme, mégis lesz ma engesztelés a Napistennek! - kiáltotta vészjósló hangon. Felemelt bal kezében ott lüktetett a főpap szíve.

A király, aki az előbb még feszülten figyelte a szellemi összecsapást, most már a kövön térdelt, behódolva. Körülötte a szolgái, akik még a fejüket sem merték felemelni a porból.

- Mit kíván a Jaguáristen követe? - csak ennyit mert kérdezni.

Mendoza kis híján szívrohamot kapott az átélt élményektől, de sikerült visszanyerni a lélekjelenlétét. Miután felsegítették az oltárról, meg szerette volna köszönni a megmentőjüknek, hogy még mindig életben vannak. De az újból eltűnt.

***

A trónterem zsúfolásig megtelt. Az uralkodó a legnagyobb tisztelettel kezelte ezután Mariat és Mendozát. Közvetlenül a király jobbján ültek, igaz egy lépcsőfokkal lejjebb. Hiába, a protokollhoz még az indiánok is ragaszkodtak.

Topal egybehívta a nemesei családok képviselőit és a papokat. Maria elmondta a Jaguáristen üzenetét a trónteremben lévőknek. A papok nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót.

- A Jaguáristen orákulumával beszéltetek tehát - összegezte a legidősebb pap a hallottakat.
- Igen - felelte egyszerűen Maria.
- És csak ennyiből állt az egész? - kérdezte kételkedve.
- Biztos vagyok benne, hogy tudja, mit akar tenni, ha itt az idő - felelte a lány.
- Felség, a hold két nap múlva megtelik - figyelmeztette egy másik pap az uralkodót.

Topal elgondolkodva meredt maga elé egy darabig.

- Nem lesz elég az idő!
- Mi is úgy gondoljuk, felség.
- Talán rosszul hallották az üzenetet - kockáztatta meg a feltevést a rangidős pap.
- Tudom, hogy mit láttam és hallottam - felelte dacosan a lány.

Mendoza, kérdőn pillantott Mariára.

- Azt mondják, rosszul értelmeztük az üzenetet - tolmácsolta az atyának.

A padre nem hitt a fülének.

- Mondd meg nekik, ha a saját Istenük gondoskodásában is kételkednek, akkor tényleg semmi segítségre nem számíthatnak.

Asova, az új főpap Mendoza felé fordulva éles, kioktató hangon beszélt egy darabig. Láthatóan nehezére esett megőrizni az udvariasságot a vendégekkel szemben.

- Nem lehet csak úgy az orákulum szentélyébe belépni. Bonyolult szertartások kellenek hozzá, el kell készíteni a megfelelő áldozati kellékeket, ételeket. Pontosan az éj közepén kell megnyitni a kaput: különben balul végződhet a szertartás.
- Akkor mit szólnának, ha végig kellene csinálniuk egy ördögűzést - mondta a padre, inkább magának mintsem a lánynak.

Élénk vita bontakozott ki a trónteremben. Az uralkodó és a fiatalabb papok a lány felé hajlottak. Arra hivatkozva, hogy gonosz idők járnak. Az öregek a templomi szabályok betartása mellett kardoskodtak. Elismerték ugyan, hogy az orákulumon keresztül szólt hozzájuk a Jaguáristen, de ragaszkodtak a szigorú előírásokhoz.

A vita úgy tűnt holtpontara jutott, amikor két őr egy kimerült, mocskos indiánt kísért be a trónszék elé. A harcos több helyen be volt kötözve. Térdre borult Topal előtt.

- Beszélj! - parancsolt rá.
- Felség, hatalmas sereg jön az északi hágón keresztül. Hamarosan ideérnek; csillogó páncélba vannak öltözve. Mind fehér ember, kivéve két indián kísérőt.
- Páncélosok?
- Igen, lovasok és gyalogosok. Megpróbáltuk feltartóztatni őket a szorosban, de nem sikerült.
- Mennyien tértetek vissza, bátor harcosok? - kérdezte az egyik nemes.
- Huszonhárman.
- A százötvenből? - kérdezte döbbenten.
- Szürke csöveket használtak, ami tüzet lő kifelé és a kőhöz hasonló fémgolyókat.

Topal, hallott már a fehérek félelmetes fegyvereiről. Amikor szövetséget kötött apja a fehérekkel, ajándékba kapott Qetezola egy puskát és egy pisztolyt. De ajándéktárgynak tekintették, így a kincseskamrába került a templomba.

A sebesült beszámolója teljesen új irányba terelte az egybegyűltek figyelmét.

A nemesek sürgették az uralkodót, hogy haladéktalanul intézkedjen. Szedje össze a seregét és támadjanak, amíg nem késő. A folyónál meg tudják állítani még őket. Ne várják meg, hogy a városhoz érjenek a fegyvereikkel, különben az aztékok sorsára jutnak ők is.

A papok úgy döntöttek, hogy további, egyértelmű útmutatást kérnek az istenektől. A megbeszélés holtpontra jutott, a gyűlés feloszlott. A trónteremben csak két ember maradt.

- Miért nem teszik azt, amit a megmentőnk mondott? - kérdezte Maria.
- Nem tudom, leányom; egész életükben hozzá imádkoztak, és amikor válaszol rá, kételkednek benne. Talán nem is hittek benne sohasem - mondta Mendoza.
- A fehérek zsoldosok?
- Mi mások lehetnének. A derék hazafiakra szükség van odaát az éppen zajló örökösödési háborúban. Így marad ez a véreskezű csürhe. Az isten óvja a Tlaskalán népet tőlük.

Az atya fáradtan nekitámaszkodott a falnak.

- Azt hittem, hogy rátaláltam egy igazabb világra, de félek, én leszek ennek a világnak az elpusztítója.
- Megtettünk mindent - vigasztalta őt Maria. - A többi már nem rajtunk múlik.
- Ez nem egészen így van, most már osztoznunk kell a jövőjükben.

Ez a jövő egyre sötétebbnek tűnt Mendoza előtt. De nem is maga miatt aggódott igazán. Már így is csodának tartotta az eddigi hosszú életét, Mariat féltette. Tudta, ha a zsoldosok elfoglalják a várost, nem kegyelmeznek. Főleg nekik, akiket árulónak tartanak majd.

Másnap délelőtt a palota vendégszobájában térdepelt és imádkozott az Úrhoz. Csendben, halkan mormolta a zsoltárokat, amikor a lány halkan benyitott. Mendoza megosztotta a lánnyal az aggodalmait. Hogy elterelje a pap figyelmét egy kicsit, Maria levitte magával őt a nyüzsgő külvárosba.

A piacon valóban sok érdekes látnivaló akadt. Ez feledtette Mendozával a lelkében dúló vihart egy kis időre. Megcsodálták a színpompás madarakat, egzotikus hüllőket és a díszes kerámiaedényeket, szőnyegeket. Néhányan beidomított majmokkal szórakoztatták az összegyűlt bámészkodókat. De árultak erjesztett kukoricából készült italt, édességeket: ezek vadmézzel töltött gyümölcsök voltak. Egészen jól érezték magukat, a padre jókedve is kezdett lassan visszatérni.

- Jönnek!

Ezt a szót lehetett hallani mindenki szájából. Köznép és előkelő egyaránt az emelvényekre hágtak, ahonnan nagyon jó kilátás nyílt a város előtti füves térségre.

Mendoza és Maria a bámészkodók közé furakodott. A pap a tenyerével eltakarta a vakító napsütést, hogy jobban lásson, de így is tudta, hogy kik menetelnek feléjük kettes sorban. Bár ilyen messziről csak apró alakoknak látszottak. Páncéljukon visszatükröződtek a nap sugarai.

A vihar megérkezett!

Előző oldal roszomák
Vélemények a műről (eddig 2 db)