A jaguár szemei VIII.
Novella (2926 katt)
8. rész
Sikertelen tanácskozás
Mendoza atya várta, hogy a kés a mellkasába mélyedjen. Eltökélte magában, hogy nem mutat félelmet élete utolsó percében.
Ám ekkor olyan dolog történt, amire senki nem volt felkészülve.
Az atya lábainál a semmiből megjelent egy hófehérhajú indián férfi. Előkelő, nemes vonásai semmiféle érzelmet nem árultak el. Annál ijesztőbbek voltak a szemei: elevenen lángoló tűz égett bennük.
- Engedjétek el a foglyaitokat!
Ez a hang nem tűrt ellentmondást.
- Ki vagy te, hogy félbeszakítasz egy szent szertartást?
A férfi csak egy szót mondott, de ettől még az uralkodó is hátrahőkölt a székében. A főpapot, úgy látszik, ez nem hatotta meg. Dühösen, kezében a késsel hadonászva rikácsolni kezdett.
- Ez hazugság! Az istenek utoljára nyolcszáz éve küldtek üzenetet. Olvastam atyáink feljegyzéseiben. Csaló vagy és szentségtörő! - ordította.
Az idegen ekkor a homlokán lévő tetoválásra mutatott.
- Ilyet bármelyik tanítványom tud hamisítani!
Úgy tűnt, a főpapot teljesen a hatalmába kerítette az őrült düh. Vagy csak a hatalmát féltette egy riválistól? Az ifjú uralkodó, Topal, egyre nagyobb érdeklődéssel figyelte a kibontakozó drámát.
- Ha az öreg csaló, tényleg jól játssza a szerepét - gondolta - de ha tényleg az, akinek mondja magát...
A főpap, látva, hogy a hatalma vészesen meginog az emberek előtt, kétségbeesett lépésre szánta el magát.
- Pusztulj! - rikoltotta.
Kezében a késsel a férfi elé ugrott. Ekkor több dolog is történt egymásután.
Ahogy felemelte a végzetes döfésre, porrá omlott szét a kezében! Döbbenten meredt a markából kifolyó finom szemcsékre. Ezután, rá egy szívdobbanásnyi időre, éles reccsenés hallatszott, mint amikor csontok törnek. A főpap mellkasa szétszakadt, vérpermet záporozott az áldozóoltárra és Mendozára egyaránt. Az idegenre azonban valamilyen láthatatlan oknál fogva, egy csepp sem!
- Íme, mégis lesz ma engesztelés a Napistennek! - kiáltotta vészjósló hangon. Felemelt bal kezében ott lüktetett a főpap szíve.
A király, aki az előbb még feszülten figyelte a szellemi összecsapást, most már a kövön térdelt, behódolva. Körülötte a szolgái, akik még a fejüket sem merték felemelni a porból.
- Mit kíván a Jaguáristen követe? - csak ennyit mert kérdezni.
Mendoza kis híján szívrohamot kapott az átélt élményektől, de sikerült visszanyerni a lélekjelenlétét. Miután felsegítették az oltárról, meg szerette volna köszönni a megmentőjüknek, hogy még mindig életben vannak. De az újból eltűnt.
***
A trónterem zsúfolásig megtelt. Az uralkodó a legnagyobb tisztelettel kezelte ezután Mariat és Mendozát. Közvetlenül a király jobbján ültek, igaz egy lépcsőfokkal lejjebb. Hiába, a protokollhoz még az indiánok is ragaszkodtak.
Topal egybehívta a nemesei családok képviselőit és a papokat. Maria elmondta a Jaguáristen üzenetét a trónteremben lévőknek. A papok nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót.
- A Jaguáristen orákulumával beszéltetek tehát - összegezte a legidősebb pap a hallottakat.
- Igen - felelte egyszerűen Maria.
- És csak ennyiből állt az egész? - kérdezte kételkedve.
- Biztos vagyok benne, hogy tudja, mit akar tenni, ha itt az idő - felelte a lány.
- Felség, a hold két nap múlva megtelik - figyelmeztette egy másik pap az uralkodót.
Topal elgondolkodva meredt maga elé egy darabig.
- Nem lesz elég az idő!
- Mi is úgy gondoljuk, felség.
- Talán rosszul hallották az üzenetet - kockáztatta meg a feltevést a rangidős pap.
- Tudom, hogy mit láttam és hallottam - felelte dacosan a lány.
Mendoza, kérdőn pillantott Mariára.
- Azt mondják, rosszul értelmeztük az üzenetet - tolmácsolta az atyának.
A padre nem hitt a fülének.
- Mondd meg nekik, ha a saját Istenük gondoskodásában is kételkednek, akkor tényleg semmi segítségre nem számíthatnak.
Asova, az új főpap Mendoza felé fordulva éles, kioktató hangon beszélt egy darabig. Láthatóan nehezére esett megőrizni az udvariasságot a vendégekkel szemben.
- Nem lehet csak úgy az orákulum szentélyébe belépni. Bonyolult szertartások kellenek hozzá, el kell készíteni a megfelelő áldozati kellékeket, ételeket. Pontosan az éj közepén kell megnyitni a kaput: különben balul végződhet a szertartás.
- Akkor mit szólnának, ha végig kellene csinálniuk egy ördögűzést - mondta a padre, inkább magának mintsem a lánynak.
Élénk vita bontakozott ki a trónteremben. Az uralkodó és a fiatalabb papok a lány felé hajlottak. Arra hivatkozva, hogy gonosz idők járnak. Az öregek a templomi szabályok betartása mellett kardoskodtak. Elismerték ugyan, hogy az orákulumon keresztül szólt hozzájuk a Jaguáristen, de ragaszkodtak a szigorú előírásokhoz.
A vita úgy tűnt holtpontara jutott, amikor két őr egy kimerült, mocskos indiánt kísért be a trónszék elé. A harcos több helyen be volt kötözve. Térdre borult Topal előtt.
- Beszélj! - parancsolt rá.
- Felség, hatalmas sereg jön az északi hágón keresztül. Hamarosan ideérnek; csillogó páncélba vannak öltözve. Mind fehér ember, kivéve két indián kísérőt.
- Páncélosok?
- Igen, lovasok és gyalogosok. Megpróbáltuk feltartóztatni őket a szorosban, de nem sikerült.
- Mennyien tértetek vissza, bátor harcosok? - kérdezte az egyik nemes.
- Huszonhárman.
- A százötvenből? - kérdezte döbbenten.
- Szürke csöveket használtak, ami tüzet lő kifelé és a kőhöz hasonló fémgolyókat.
Topal, hallott már a fehérek félelmetes fegyvereiről. Amikor szövetséget kötött apja a fehérekkel, ajándékba kapott Qetezola egy puskát és egy pisztolyt. De ajándéktárgynak tekintették, így a kincseskamrába került a templomba.
A sebesült beszámolója teljesen új irányba terelte az egybegyűltek figyelmét.
A nemesek sürgették az uralkodót, hogy haladéktalanul intézkedjen. Szedje össze a seregét és támadjanak, amíg nem késő. A folyónál meg tudják állítani még őket. Ne várják meg, hogy a városhoz érjenek a fegyvereikkel, különben az aztékok sorsára jutnak ők is.
A papok úgy döntöttek, hogy további, egyértelmű útmutatást kérnek az istenektől. A megbeszélés holtpontra jutott, a gyűlés feloszlott. A trónteremben csak két ember maradt.
- Miért nem teszik azt, amit a megmentőnk mondott? - kérdezte Maria.
- Nem tudom, leányom; egész életükben hozzá imádkoztak, és amikor válaszol rá, kételkednek benne. Talán nem is hittek benne sohasem - mondta Mendoza.
- A fehérek zsoldosok?
- Mi mások lehetnének. A derék hazafiakra szükség van odaát az éppen zajló örökösödési háborúban. Így marad ez a véreskezű csürhe. Az isten óvja a Tlaskalán népet tőlük.
Az atya fáradtan nekitámaszkodott a falnak.
- Azt hittem, hogy rátaláltam egy igazabb világra, de félek, én leszek ennek a világnak az elpusztítója.
- Megtettünk mindent - vigasztalta őt Maria. - A többi már nem rajtunk múlik.
- Ez nem egészen így van, most már osztoznunk kell a jövőjükben.
Ez a jövő egyre sötétebbnek tűnt Mendoza előtt. De nem is maga miatt aggódott igazán. Már így is csodának tartotta az eddigi hosszú életét, Mariat féltette. Tudta, ha a zsoldosok elfoglalják a várost, nem kegyelmeznek. Főleg nekik, akiket árulónak tartanak majd.
Másnap délelőtt a palota vendégszobájában térdepelt és imádkozott az Úrhoz. Csendben, halkan mormolta a zsoltárokat, amikor a lány halkan benyitott. Mendoza megosztotta a lánnyal az aggodalmait. Hogy elterelje a pap figyelmét egy kicsit, Maria levitte magával őt a nyüzsgő külvárosba.
A piacon valóban sok érdekes látnivaló akadt. Ez feledtette Mendozával a lelkében dúló vihart egy kis időre. Megcsodálták a színpompás madarakat, egzotikus hüllőket és a díszes kerámiaedényeket, szőnyegeket. Néhányan beidomított majmokkal szórakoztatták az összegyűlt bámészkodókat. De árultak erjesztett kukoricából készült italt, édességeket: ezek vadmézzel töltött gyümölcsök voltak. Egészen jól érezték magukat, a padre jókedve is kezdett lassan visszatérni.
- Jönnek!
Ezt a szót lehetett hallani mindenki szájából. Köznép és előkelő egyaránt az emelvényekre hágtak, ahonnan nagyon jó kilátás nyílt a város előtti füves térségre.
Mendoza és Maria a bámészkodók közé furakodott. A pap a tenyerével eltakarta a vakító napsütést, hogy jobban lásson, de így is tudta, hogy kik menetelnek feléjük kettes sorban. Bár ilyen messziről csak apró alakoknak látszottak. Páncéljukon visszatükröződtek a nap sugarai.
A vihar megérkezett!
Előző oldal | roszomák |
Vélemények a műről (eddig 2 db) |