Egy aprócska tévedés

Humor, neoprimitív fantasy (2531 katt)

Történt egyszer, egy verőfényes napon, hogy a világszép hercegnő kis kosárral a kezében kiment a mezőre friss virágot szedni. A tavaszi szélben lágyan lengedezett fehér haja, fekete szoknyája... ööö... pardon! Fordítva! A szoknya volt fehér és a haj volt fekete! Éppen a közeli erdő széle mellett haladt el, midőn egy rém ronda, feketébe öltözött, ősz szakállú törpe ugrott elé, elállva útját.

- Megállj, szépséges hercegnő! - rivallt rá a jelenés. - Tudod te, ki vagyok én?
- Nem én! - felelte meglepetten az ifjú hölgy.
- Én vagyok a nagyhatalmú törpemágus!
- Jaj, de jó! Már azt hittem, egy újabb ostoba kérő!

A törpe néhány pillanatig elhűlten hallgatott a szokatlan választól.

- Hé, ez így nem fair! - méltatlankodott magából kikelve. - Tessék megrémülni! Tessék sikoltozni!
- Ugyan, miért? - kérdezte a hercegnő szelíden. - Én egy szimpatikus, zsémbes, öreg bácsit látok.
- Pedig én tényleg hatalmas mágus vagyok! Tüstént békává változtatlak!
- Az nagyon elszomorítana! - válaszolta a hercegnő továbbra is szelíd hangon. - Ugyanis imádom a gólyákat...

"Hát ez hülye!" - gondolta magában a törpe varázsló. Valami frappáns visszavágáson gondolkozott, de mielőtt még bármit is szólhatott volna, a lány így folytatta:

- Biztosan nem volt gyerekszobád, azért vagy ilyen morcos és barátságtalan.
- Egy barlangban nyomorogtunk a testvéreimmel - ismerte be zavartan a törpe. "Most meg mit akar ebből kihozni?" - törte lázasan a fejét.
- Talán gonosz mostohád is volt? - kérdezte őszinte együttérzéssel a hercegnő.
- Mi tagadás, abból három is kijutott nekem!
- Ha tényleg igazi varázsló vagy, változtasd pillangókká ezt a virágcsokrot a kezemben!
- Azon ne múljék! - dörmögte a mágus, megdörzsölve ékköves gyűrűjét. Abban a pillanatban, mint megannyi repülő gyöngy, lepkék színes kavalkádja vette körül a hercegnőt.
- Ó, hát ez igazán gyönyörű! - kiáltott fel a lány vidáman. Majd az öreghez fordult. - Hallod-e, te varázsló! Segíthetnél lefülelni a sarlatánokat! El sem tudod képzelni, mennyi tenyérjós, látnok, aranycsináló és kuruzsló garázdálkodik a városunkban! Becsapják és kifosztják a szerencsétlen tudatlanokat! Bizonyára miattuk van nektek, varázslóknak rossz híretek!
- Úgy ám! Milyen igaz! Hát csak kapjam el őket, majd jól ellátom a bajukat! Örökös viszketegséget küldök rájuk! Kaktuszt növesztek a hajuk helyén! - fogadkozott éles hangon a törpe a mellét döngetve. Kellett egy kis idő, mire lecsillapodott.
- A növények titkait is ismered, ugye? Meg tudod különböztetni a gyógyhatásút a mérgezőtől?
- De még mennyire! - lelkendezett a törpe, egykori, sikeres méregkeverési ügyleteire gondolva.
- Akkor nyithatnál egy gyógynövénypatikát! Árusíthatnál fültisztító gyertyákat az elfeknek, kenőcsöket a trolloknak lábgomba és pikkelysömör ellen, gyógysampont az orkoknak tetvek és atkák ellen... esetleg meggyőzhetnéd a barbárokat a vegetáriánus táplálkozás előnyeiről.

A törpe már a hasát fogta, úgy kacagott.

- Jól van leányom, meggyőztél! Kezet rá! - kapva kapott az alkalmon, hogy megszorongassa a hercegnő fehér kacsóját.
- Hopplá! A gyűrűm! - kiáltotta a varázsló meglepetten.
- Te ostoba! - szólt a hercegnő furcsán elváltozott hangon, haragos arccal, kezében a zsákmányolt varázseszközzel.
- Tényleg nem tűnt föl neked? Egy királylány a réten egyedül, kíséret nélkül? Melyik ostoba dajkamesében hallottad ezt?

Mielőtt még a meglepett és megszeppent törpe bármit is szólhatott volna, a hercegnő óriási hárpiává változott, s lenyelte őt szőröstül, bőröstül, süvegestül, mindenestül.

Ezután a szörnyeteg visszaváltozott a szépséges hercegnővé, böffentett egy öblöset, s vidáman dalolászva indult hazafelé.

Estére várta a szőke herceget, fehér lovon... vacsoravendégnek!