Árulás

Novella (1055 katt)

Nem szeret gyilkolni. Már nem. Régen még örömét lelte benne. Akkor még szerette érezni a vér szagát, vagy csendesen elvágni valaki torkát. De egy pár évtizede már megunta. De nincs mit tenni. Ez a munkája, és a munkát valakinek el kell végeznie. Ránéz a térképre. Megállapítja, hogy eltért a kijelölt úttól.

- Nem figyeltem, erre majdnem eltévedtem - morog az orra alatt. - Még jó, hogy itt ez a patak, különben azt sem tudnám, hol vagyok. Tényleg öregszem.

A patakba meríti kulacsát, és nagyot kortyol belőle. Jól esik neki a friss víz. De tovább kell mennie. A kitérő miatt sietnie kell. Még utoljára megnézi a tájolót, és megfigyeli a helyes irányt. Majd elindul. Unalmasan telik el az ideje. Körülöleli a csend. Az állatok vagy alszanak, vagy elmenekültek előle. Lassan lépdel előre. De pár óra unalmas séta után végre megérkezik a céljához. Észreveszi a kis falut.

- Úgy látszik mindenki alszik. Nem is baj. Nem akarok feleslegesen vért ontani. Csak amennyi szükséges - mondja, s elővesz egy hosszabb tőrt. A kisebb kardokat kedveli. Jobban bánik vele, egyszerűbb a használatuk. Körbenéz. Meglátja a sámán sátrát, előtte egy totemmel. Kilép a sűrű erdőből, s a Hold sugarai rávetülnek kék bőrére. Halkan oson a sátrak között. Újra körbenéz. Hegyes fülei hallgatóznak. "Csend. Túl nagy a csend" - gondolja. Ekkor veszi észre az őrt a főnök sátra mellett. Az őr nem igazán végzi a dolgát. Alszik. "Nem úgy néz ki, mint aki sokat akar mozogni. De még jó, hogy nekem nem a főnök kell." Továbbkúszik. Végre odaért a sámánhoz. Beles a sátorba. Látja az orkot, és látja azt is, amiért jött. Egy kis bálvány, mely medvét formáz.
"Nem is látszik értékesnek. Nem tudom, mit akar vele az a törp. Semmi csillogás, semmi drágakő. De mindegy. Felesleges gondolkodnom az ilyesmin. Ő fizet, én végzem a munkát" - gondolja, s halkan beoson a sátorba. Próbál halkan, nagyokat lélegezni. A sámán meg sem mozdul. Halkan elmegy a bálványig, és elveszi. De amikor megfogja a bálványt, az kettétörik. A belsejében csak szalma van. "Mi a...?! Hamisítvány?" - mérgelődik, és odaoson a sámánhoz. Most veszi észre, hogy a sámán feje alatt egy vértócsa van. Szörnyű érzés keríti hatalmába. Kirohan a sátorból, és odamegy a főnök sátra előtti őrhöz. Halott. Megnézi a főnököt. Halott.

- Itt meg mi történhetett? Mindenki meghalt - mondja dühösen. - De nincs mit tenni. Visszamegyek.

Elkezd rohanni. Át az erdőn, egyenesen a törp táborához. "Még jó, hogy a közelben táboroztunk le" - gondolja. Lassan a rohanása gyors sétává alakul. Közben gondolkodik.

- Tehát. Megölték az orkokat. A bálvány eltűnt. És most visszamegyek üres kézzel. Nem túl jó - morog magában. Végül másfél óra fortyogás után visszaér a táborba. Kicsit megkönnyebbül, mikor látja hogy mindenki él. Átvergődik az őrségen, és berohan a törp sátrába.

Hirtelen meglepődik. A törp egy aprócska gnómmal beszélget. Ismeri a gnómot. És nem kedveli. Ráadásul a törp egy medvebálványt vizsgál. De nem olyat, mint amit ő talált az sámán sátrában. A medve két szeme zafírból van.

- Mit jelentsen ez? -kiabálja Grak, és felmutatja a hamis bálványt.
- Áh, tehát visszaértél. Gondolom észrevetted, hogy a bálvány eltűnt. Viszont el kell mondanom neked, hogy nem igazán bíztam benned. Már ha nem sértődsz meg. Mivel már nem vagy valami fiatal, féltem, hogy nem végzed el a munkát. Így Doloran szíves segítségét kértem. Ő lényegesen gyorsabb volt nálad, mint te is megtapasztaltad - mondja a törp, és odafordul Doloranhoz, a gnómhoz. A gnóm szélesen vigyorog, ezzel is dühíti az elfet. Nagyon nem szereti, ha becsapják, azt pedig főleg nem, ha az illető egy aprócska, nevetséges élőlény. Úgy érzi, menten felrobban a dühtől, ha nem tesz valamit.
- Nos, köszönöm a megbízást, én el is mennék. Hosszú az út vissza -mondja Doloran, és kisétál a sátorból.

A sátorban Grak előveszi a tőrét, és odamegy apró megbízójához. Pár perccel később kisétál a sátorból, és letörli a vért a tőréről.

- Gyilkolás. Utálok gyilkolni -dörmög. Visszateszi a tőrt a hüvelyébe. - De így jár az, aki feldühít...