Luca

Novella (976 katt)

Gyönyörű szép volt a reggel. Az éjjeli hóvihar hajnalra kitombolta magát, nem maradt más utána, mint a reggeli napfényben vakítóan szikrázó hótakaró. Gazsi, a kakas kukorékolt egyet, jelez­ve, hogy: "Gazdasszony! Itt a reggel, engedj ki bennünket az ólból!"

Luca kidörzsölte az álmot a szeméből, jókorát nyújtózkodott, ásított is, majd átnézett az ágy másik oldalára, ahol az ura, Lajos feküdt behunyt szemmel. Luca úgy látta, alszik még, hát nem zavarta. Belebújt a papucsába, kiment a konyhába, odatette a reggeli kávét a gáztűzhelyre, és körbenézett. A tegnapi vacsora maradványai ott maradtak az asztalon, hát szomorúan vette tudomásul, hogy reggel még el is kell mosogatnia, mielőtt az ebédhez fog. Harminc éve, mióta férjnél van, minden szombat reggele így telik. Nem volt ugyan ínyére a dolog, de már beletörődött, nem is akart mást tenni.

Elindult felöltözni. A kávéfőző hangos harákolással jelezte, hogy kész a reggeli "indítótáp". Szép nyugodtan elkortyolgatta a reggeli kávét, majd komótosan kiment a baromfiudvarba, kiengedte a jószágot, öntött nekik egy kis kukoricát, búzát, egy bottal feltörte az ivóedényükön a jeget, és meg­állt egy kicsit, hogy a tíz tyúkban és Gazsi kakasban gyönyörködjék. Gazda szeme hizlalja a jószágot - jutott eszébe a közmondás. Megborzongott a csípős hidegben, és eszébe jutott, hogy szól az urának, takarítsa el a havat a baromfiudvar felé is. Ekkor hallotta meg, hogy a férje is fölkelt, ki­jött a teraszra, valamivel zörgött, majd a műhelyajtó csapódása hallatszott. Gondolta is Luca, hogy a férjét ma már semmire sem tudja majd rávenni, mert ha egyszer beveszi magát a műhelybe, akkor onnan hat lóval sem lehet kimozdítani. Beleveti magát valami haszontalan munkába, és nem törődik semmivel.

A csukott műhelyajtón keresztül hallatszott, hogy Lajos a fűrészporos kályhával szöszmötöl. Luca ebből már tudta, hogy az ebédre is figyelmeztetni kell az urát, sőt reggelire már nem is tudja bekönyörögni. Valószínűleg ide kell majd hoznia a reggelit, ha azt akarja, hogy Lajos ne maradjon éhen. Újra bement a konyhába, észre is vette, hogy a férje ott hagyta a mosogató szélén a kávés poharát, majd ismét elszomorodott, tudván mi vár rá a délelőtt. Zsörtölődött egy keveset, mert eszébe jutott, hogy igazán elmehetnének egy étterembe ebédelni, azután esetleg beülhetnének egy moziba, hiszen ma van a névnapja. Ahogy végiggondolta, el is hessegette a gondolatot. Utoljára a huszonötödik házassági évfordulójukon voltak étteremben. Annak meg öt éve. Idén a férje meg el is felejtette, hogy harminc éve házasok.

Elhúzta a száját, sóhajtott egyet, kinyitotta a hűtőszekrényt, és nekilátott valami szendvicsfélét készíteni az urának, meg saját magának is. Lassan készültek a szendvicsek, semmi kedve nem volt hozzá, hogy megint kiszolgálja a férjét. Beleunt ebbe is, mint a rendszeres takarításba, mosásba, mosogatásba. Sóhajtott, és arra gondolt, talán idén karácsonykor Lajos meglepi egy mosogatógéppel. Igaz, az automata mosógépre is három évig várt. A takarítógépre négyet. Lecsapta a kést, majdnem elsírta magát. Leült a székre, kinézett az ablakon, legyintett egyet, és befejezte a szendvicseket. Lajosét a férje kedvenc tányérjára tette. Készített egy-egy bögre teát mindkettőjüknek. Mielőtt a férje reggelijét tálcára tette volna, beleharapott a szendvicsébe, és azonnal rájött, hogy nincs is kedve enni sem. Unottan fölállt, kicsoszogott a műhelyhez, hangosan beszólt a csukott ajtón a férjének:

- Lajos! Kihoztam reggelit. Egyél, most, mert később úgyis elfelejted!

Lenyomta a kilincset, és rettentően meglepődött. Az ajtó zárva volt. Lajos ilyet még sosem tett.

- Te! Mi francért zártad be? - dühös lett. - Nyisd ki! Hallod?! Itt a reggelid. A tea meg csak me­legen jó.

Lajos egy szót sem szólt. Hallatszott, hogy valamit farag a vonókéssel. Luca nagyon dühös lett, kiabálni kezdett.

- Én csak azt nem értem, mi a fenét tudsz órákig szórakozni odabenn! A havat meg majd megint nekem kell elhánynom!
Egy lélegzetvételnyi időre megállt, majd folyamatosan szapulta a férjét. Káromkodott is istene­sen. Nem érdekelte már a névnapja, sőt a közelgő karácsony sem. Miután belefáradt a hiábavaló szócséplésbe, dühödten lecsapta a tálcát az ajtó melletti vashordóra, és még visszakiáltotta:

- Ha megéhezel, akkor kijöhetsz a zabádért!

Estig nem is látta Lajost. Olyan dühös lett, hogy elhatározta, hogy nem szól hozzá egy szót sem. Csak arra gondolt, hogy a férje megint elfeledkezett a névnapjáról. A kíváncsiság azonban furdalta az oldalát, hát megvárta míg Lajos elalszik, és óvatosan, egy zseblámpával a kezében kisomfordált a műhelybe, hogy megnézze, mit művelt ott egész nap a férje. Megnyitotta a műhely ajtaját, de az zárva volt, akárcsak délelőtt. Egy ideig kereste a kulcsot, azután feladta a kutatást. Nem tudhatta, hogy a férje a pizsamája zsebébe dugta, mert jól ismerte a feleségét. Így telt el a következő nap is. Majd a következő és a rákövetkező kilenc nap is. Szenteste hat óra körül bejött Lajos a műhelyből, és egy papírdobozt tett le az előszobába a fogas alá. Luca egy pillantást vetett rá, mintha nem is érdekelné, közben meg majd megette a fene, hogy megtudja, mi van a dobozban. Lajos egész este árgus szemekkel figyelte a feleségét, nehogy az asszony megnézze, mi van a dobozban. Luca arra gondolt, talán a karácsonyi ajándék rejtőzik benne.

Később közösen feldíszítették a karácsonyfát, elénekelték a "Mennyből az angyal"-t, megették a töltött káposzta és a bejgli egy részét. Átadták egymásnak az ajándékot. Luca idén egy ezüstgyűrűt kapott. A férje dörmögött valami bocsánatkérés-félét, majd kibontotta a saját ajándékát, egy pár me­leg kesztyűt. Luca is dörmögött valami megbocsátás-félét. Titokban borzasztóan örült a gyűrűnek. Szeme sarkából látta, hogy Lajosnak is tetszik a kesztyű. Viszont még mindig nem tudta, mi van a dobozban. Kicsit később leültek a tévé elé, hogy eltöltsék az időt, míg az éjféli misére mennek. Ne­gyed tizenkettő tájban elkezdtek készülődni. Lajos megborotválkozott, felvette a fekete öltönyét, ünneplő cipőjét, sőt még nyakkendőt is kötött, pedig nagyon utálta. Amikor a cipőjét húzta, eszébe jutott, hogy fájni fog a lába a mise alatt. Aztán arra, hogy akkor is megéri majd. Magában elmosolyodott, és újra a dobozra nézett, ma este talán már századszor.

Luca a legszebb ruháját vette föl, meg a múlt hónapban akciósan vásárolt csizmáját. Eszébe ju­tott, hogy milyen olcsón jutott hozzá. Az is eszébe jutott, hogy mennyire jól tette, hogy a vásárlás után két napig csak abban járkált. Ma este biztos nem fogja feltörni a sarkát. Az előszobában ő is a dobozra nézett, és nem értett semmit. Fél tizenkettő után indulniuk kellett, mert csúszott az út, és a templom meg jó két kilométerre volt tőlük. Luca nem állta meg szó nélkül, amikor látta, hogy a férje a dobozt induláskor a hóna alá csapta, és azzal együtt lépett ki az ajtón.

- Ezt meg minek hozod magaddal? Mi olyan fontos abban a dobozban?
- Majd meglátod - vetette oda Lajos kelletlenül.

Az utcán a szomszédok mindannyian megbámulták Lajost a hóna alatt a dobozzal. Szólni ugyan senki nem szólt, de többen megcsóválták a fejüket a doboz láttán. A templomajtóban Lajos előre en­gedte a feleségét, majd utánaszólt:

- Menj csak, foglalj nekem helyet! Én még elszívok egy cigarettát.
- Gyere csak! - mondta az asszony. - Ne bagózz most is!

Látta, hogy a férje hajthatatlan, hát előre ment, leült a padra a negyedik sor szélére. A táskáját maga mellé tette, hogy más ne üljön oda. A mise elkezdődött, de Lajos csak nem akart bejönni. Luca időnként hátrapillantott, de a férjét sehol sem látta.
A férfi megvárta, míg mindenki bemegy, majd kibontotta a dobozt, kivette belőle a kis háromlábú széket. A dobozt a templomajtó előtt hagyta. Most újra megcsodálta ugyanúgy, mint akkor, amikor elkészült vele. Nem mondom, sokat olvasott utána, hogy miként is kell elkészíteni Luca székét. Egy-két fafajtát interneten tudott csak megrendeltetni a szomszéd fiával. Félt is, hogy nem érkezik meg időben a megrendelt csomag. Szerencséjére minden megérkezett időben, csak el kellett készíteni.

Mély levegőt vett, belépett a templomba kezében a székkel. A legutolsó ember mögött csendben letette. Percekig gondolkodott azon, hogy ráálljon-e. Megcsóválta a fejét, megvonta a vállát, majd nagy hirtelen rálépett a székre, és körülnézett, vajon lát-e boszorkányt. Első pillanatban csak mély sötétséget látott. Azután a negyedik sorban hirtelen meglátta Lucát, amint éppen ránéz. A következő pillanatban rettenetesen megijedt attól a vérfagyasztó kacajtól, amit a felesége hallatott. Leugrott a székről, és korát meghazudtolva rohanni kezdett hazafelé. A válla fölött többször hátranézett, és megdöbbenve látta, hogy a felesége mellett a pap rohan. Látta azt is, hogy mindketten vészesen közelednek felé. Tudta, ha elérik, akkor neki ez volt az utolsó karácsonya. Az utolsó pillanatban si­került beugrania a kertkapun, onnan csak öt lépésre volt az ajtó. Egy mozdulattal feltépte, és hátra sem nézve, becsapta maga mögött. Megmenekült. Lehuppant az első székre és csak azzal foglalkozott, hogy csitítsa az izgalomtól és a futástól hevesen verő szívét. Örült, hogy élve megúszta. Később bement a konyhába, töltött magának egy féldeci pálinkát, és egy hajtásra megitta. A szobában leült a karácsonyfa mellé, és arra gondolt, hogy mennyi mindent nem tudunk még a világról.

Negyed óra múlva csapódott a bejárati ajtó, léptek koppantak, Lajos remegett. El sem tudta képzelni, ki jár a lakásban. Egyszer csak nyílt a szobaajtó, és Luca szólalt meg csodálkozva.

- Te, Lajos! Hova rohantál úgy el a mise vége előtt?

Lajossal megfordult a szoba. Mielőtt elájult, meglátta, hogy a feleségének vasból van az orra.

Amikor újra kinyitotta a szemét, a mentőautó ablakát látta meg először. A mentős odahajolt hoz­zá, várta, hogy megszólaljon. Lajos csak ennyit tudott halkan mondani:

- Hát a boszorkány hol van?
A két mentős egymásra nézett. Gúnyosan mosolyogva a fiatalabb szólalt meg először.

- Biztos a feleségét keresi.