Farkasvér - Vezet az ösztön (2.rész)

Novella (861 katt)

Jake

Néhány órával később kialvatlanul, de megkönnyebbülten ébredtem. Ez volt az utolsó éjszaka, a mai már sokkal könnyebb lesz. És végre nem kell egész nap a négy falat bámulnom, Rick kienged a szobafogságból.

Kimásztam az ágyból, majd az ajtóhoz léptem. Néhány pillanatig füleltem, de nem hallatszott más, csak Kylie egyenletes szuszogása. Tehát végre neki is sikerült elaludnia. Csendesen, hogy fel ne ébresszem, a konyhába osontam és belestem a hűtőbe. Elég barátságtalan látvány tárult a szemem elé. A polcok üresek voltak, csak valami beazonosíthatatlan szendvicsféle igyekezett csendben-békésen átvészelni az örökkévalóságot. Talán ha Kylie felébredt, átmehetnénk a központba. Abban az ipari méretű hűtőben mindig van valami ehető.

Éppen ilyesmiken gondolkoztam, mikor valaki halkan kopogni kezdett a bejárati ajtón. Felkaptam a fejem, és gyorsan, nesztelenül az ajtóhoz osontam. Kylie megmoccant a kanapén, de aztán csak a másik oldalára fordult és aludt tovább. Kilestem a kukucskálón, de ahogy sejtettem csak Seth volt az, kezében valami meghatározhatatlan eredetű papírzacskóval. Bár az illatokból ítélve kaját hozott - hogy a jó isten áldja meg!

Lassan elfordítottam a kulcsot a zárban - hogy a lehető legkisebb kattanással járjon - majd résnyire nyitottam az ajtót.

- Szevasz haver - vigyorgott rám, és meglengett a zacskót az orrom előtt. - Ha csak tegnap el nem mentél nagybevásárolni, nem hinném, hogy túl sok minden lenne a hűtődben. - És mindezt olyan hangerővel, hogy valószínűleg csak harmadfokú halláskárosult nem ébredt volna fel rá.
- Csavard már lejjebb - suttogtam, aztán a vállam felett hátra pislogtam - Kylie még alszik. - Legalábbis bízom benne, hogy nem ébresztetted fel - tettem hozzá gondolatban.
- Ja, bocs - kapott észbe, de már suttogva. - Na, mi volt tegnap?

Vállat vontam.

- Semmi érdekes. - Szélesebbre tártam az ajtót és oldalt léptem. - Gyere be.

Lábujjhegyen beosontunk a konyhába és magunkra csuktuk az ajtót. Seth lepakolta a zacskót az asztalra, aztán felém fordult, szemében kíváncsiság csillogott.

- Na, szóval mi is volt tegnap?

A "semmi érdekes" szöveget már elsütöttem, és szerintem elsőre sem kajálta meg, úgyhogy most csak felsóhajtottam, a csaphoz léptem és egy pohárba hideg vizet engedtem.

- Ez volt talán a legrosszabb - feleltem végül a zubogó vízcsap mellett. - Az előző két napban sem akartam ennyire kint lenni, mint most.
- Meg tudlak érteni - bólintott megértően, majd hüvelykujjával az ajtó belé bökött. - És a kis miss. Önuralom hogy viselte?

Felé fordultam és vállat vontam. Kylie furcsán viselkedett tegnap. Nem vesztette el a fejét, azt ő sosem szokta, de mintha valami fortyogott volna a felszín alatt. Ez mindenki más esetében normális reakció lett volna, tekintve, hogy milyen fényesen ragyogott a Hold tegnap, de Kylie-t még sosem láttam ilyen... ingerültnek, jobb szó híján. De ezt inkább nem mondtam Seth-nek. Kedveltem a srácot, de igazi lepcses pofájú pletykafészek volt, amihez még meglehetősen éles humor is társult. Nem éppen a legjobb párosítás, én pedig nem akart kitenni Kylie-t a csipkelődésének.

- Jól - csak ennyit mondtam, és nem kívántam tovább forszírozni.
- Nem is tudom, mire számítottam - a hangja gúnyosan csengett. - A kis Tökéletes semmilyen helyzetben sem veszíti el a fejét.

Nem tetszett nekem ez a hangnem, de inkább bölcsen magamba fojtottam a megjegyzéseimet, a papírzacskóhoz léptem és belekukkantottam. Vagy tíz szendvics nézett velem farkasszemet. Fantasztikus!

- "Anyuci" csinálta - mondta Seth kérdés nélkül is, majd kivette az egyiket és beleharapott. - Azt mondta, nem akarja, hogy Kylie-val éhen haljatok.

Beth mindig gondolt mindenkire. Olyan volt, mintha mindannyiuk anyja lett volna. Valószínűleg nem véletlenül volt ő a falka alfanősténye.

Lehuppantam a székre, magamhoz ragadoztam az egyik, kupac tetején lévő szendvicset és enni kezdtem. Néhány percig nem is hallatszott más zaj, csak a zacskó csörgése, ahogy egymás után belenyúlkáltunk, és már vagy a háromnegyedét elpusztítottuk, mikor eszembe jutott, hogy biztosan Kylie is éhes lesz, ha felébred. Belestem a zacskóba. Már csak két szendvics árválkodott az alján. Láttam, hogy Seth már nyúlna is a következőért, úgyhogy gyorsan elkaptam előle, és az egészet betettem az üres hűtőbe.

- Na - méltatlankodott, de nem törődtem vele.
- Most te mesélj - ültem vissza az asztal mellé. - Mi volt tegnap?

Megrántotta a vállát.

- Csak a szokásos. Úgy értem, nem történt semmi rendkívüli. A vadászokat is sikerült elkerülnünk.

Ezt jó volt hallani. A többiek mesélték, hogy úgy egy éve, Telihold idején egyre több vadász járja az erdőt, és már nem ólomgolyóval töltik meg a puskáikat. Nem lehetett tudni, hogy rájöttek-e az igazságra, vagy sem, de a körülmények mindenesetre gyanúsak voltak. Az eddigieknél is sokkal, de sokkal óvatosabbnak kellett lennünk, amikor vadászni indultunk, mert sosem lehetett tudni, nem lapul-e egy ezüstre töltött puskacső valamelyik bokorban.

Seth nyújtózott egyet, aztán ásított is.

- Azt hiszem, haza megyek és alszom egyet. Hosszú volt az éjszaka.

Te legalább kint lehettél - gondoltam magamban kissé keserűen. Mit nem adtam volna érte, ha én is velük együtt futhatok...

Felállt, és elindult kifelé. Már éppen felálltam volna én is, hogy kikísérjem, de csak legyintett.

- Hagyd csak, kitalálok. Viszlát haver.
- Szia.

Kilépett és halkan becsukta maga után az ajtót, majd néhány másodperccel később a bejárati ajtót is. Aztán csak ültem a csendben. Arra gondoltam, talán el kellene mennem a központba. Beszélni akartam Rick-vel, biztos akartam lenni benne, hogy a következő hónapban már én is velük mehetek. Meg amúgy sem ártott, ha bejelentkeztem időnként, és már három napja nem is jártam arrafelé.

Visszaosontam a szobámba, átöltöztem, cipőt húztam, aztán papírt meg tollat vettem elő és lefirkantottam néhány mondatot.

Kylie
A központba mentem. A hűtőben találsz ennivalót, ha éhes vagy - Egy pillanatnyi szünet után hozzátettem: Köszönök mindent. - Gyorsan aláírtam, hogy Jake, aztán kimentem a szobából. Kylie még mindig aludt, a szemhéja néha-néha megrándult, mintha rosszat álmodna. A dohányzóasztalra tettem a kis cetlit, aztán elindultam.

Az utcára érve körül fogott a tömeg. Ezernyi különféle illat, és hang kavargott körülöttem. Gyűlöltem ezt. Ha tehettem volna, sosem mentem volna emberek közé. Leszegtem a fejem, és mereven a felrepedezett betont bámultam, miközben automatikusan fordultam a sarkokon, és akkor néztem fel újra, mikor már elmaradt mögöttem a forgalmas főutca. A kis keskeny mellékutcában elszórtan álltak a házak, a többségük évek óta lakatlan. Ez volt a központ egyik fő álcája. Semmiben sem különbözött az itt álló, jobb napokat is látott házak egyikétől sem. Ugyan olyan málló vakolat, ugyan az a rozsdás kerítés... Az emberek nem is szívesen merészkedtek erre a környékre. Az a hír járta, hogy rablóbandák tanyáznak itt, gyilkosok, késekkel, pisztolyokkal felszerelkezve. Nos, ennek egyedül a gyilkos része fedte valamennyire a valóságot, de pisztolyok és kések helyett nekünk sokkal hatékonyabb fegyvereink voltak.

Az erdő csak alig valamivel több, mint két kilométerre terült el innen, érezni lehetett a fák illatát, még a benzinfüst ellenére is. Belöktem az egyik nyikorgó kertkaput, és felkocogtam a lépcsőn. Lenyomtam a kilincset és szembe sem jutott, hogy esetleg zárva lesz az ajtó. Nem is volt. Sosem zártuk egyik ajtót sem. Nem volt azaz utcai keménycsávó, aki hajlandó lett volna önként bemerészkedni ide. És bizonyos fokig ezt meg is tudtam érteni. Beléptem, és beleszagoltam a levegőbe. Beth itthon volt, ahogy Rick, Josh, Zara, Tommy és Nichole is. A jobb oldalt nyíló konyhából edénycsörömpölés szűrődött ki, de ahogy becsuktam az ajtót, a zajokat, mintha egy csapásra elvágták volna. Néhány pillanatnyi csönd. Beth ellenőrizte, ki érkezett, aztán hallottam, hogy újra kezdi a pakolást.

- Régen láttalak, Jake - szólt ki, és a hangjából hallottam, hogy mosolyog.

Bementem a konyhába, hogy megnézzem, mit csinál. Háttal állt nekem, éppen valami lábost tett fel a tűzhelyre, de akkorát, amiben egy egész hadseregnek elegendő kaját el lehetne készíteni.

- Szia Beth - köszöntem, mint egy mellesleg, aztán körbenéztem, hogy kiderítsem, mi készül. A konyha közepén álló munkapulton különböző nagyságú késeket, néhány húscafatot, meg valami maradék zöldségfélét is felfedeztem. Beth megfordult, rám nézett és elmosolyodott. Szája sarkában kirajzolódtak a vékony nevetőráncok.
- Ne törd a buksi fejed, húslevest csinálok - mondta, mintha csak kitalálta volna a gondolataimat. - Kylie nem jött veled? - kérdezte, miközben egy konyharuhában megtörölte a kezét.

Megráztam a fejem.

- Még aludt, mikor eljöttem.
- Nehéz éjszakátok volt? - vonta össze aggodalmasan a szemöldökét, és karba font kézzel a konyhapultnak támaszkodott.

Alig lehetett több negyven évesnél, de úgy viselte a gondunkat, mintha mindannyian a gyerekei lennénk.

- Túléltük - vontam vállat szűkszavúan, aztán másra tereltem a témát. - Rick hol van?
- Az edzőteremben.
- Köszi - biccentettem és kifordultam a konyhából.
- Maradsz ebédre? - szólt még utánam.
- Persze - feleltem, szinte oda sem figyelve. - Ja igen, és köszönjük a szendvicseket.
- Nincs mit - mosolygott rám anyaian, aztán visszatért a főzéshez. Én meg tovább indultam a keskeny folyosón.

Elhaladtam néhány szoba előtt, melyek mindegyikében egy infúziós állvány és egy ágy alkotta a berendezést, de most egyikben sem feküdt senki. Hónapok óta nem érkeztek újabb tagok, de ez jó hírnek számított. Elvégre ki kívánna ilyen életet egy másik embernek? A folyosó végén nyíló ajtó nyitva volt, lépcső vezetett az alagsorba, amit Rick még évekkel ezelőtt nevezett ki edzőteremnek. Tompa puffanások, elfojtott morgás és helyenként káromkodások hangjai szűrődtek fel a földszintre. Tisztán ki tudtam venni Zara hörgését és Tommy szitokáradatát. Tehát a lánynak megint sikerül porig aláznia. Tiszta sor.

- Tommy, lassabb vagy, mint egy gerincbeteg lajhár - hallottam Rick biztató szavait, miközben lefelé lépkedtem a keskeny lépcsőfokokon. - Ésszel csináld, ne izomból!

Na igen, Tommy hajlamos volt pusztán fizikai előnyét alapul véve lebecsülni Zarát. Természetesen a lány ezt minden adandó alkalommal ki is használta.

- Tudod, kissé nehéz úgy logikázni, hogy közben kitöri a karomat - hallottam az elfojtott választ, majd a lépcső kanyarodott egyet és most már a saját szememmel is láthattam a küzdelem alakulását. Zara Tommy hátán ült, a fiú fél karját hátra csavarta, és jelképesen átharapta a torkát. Majd elengedte, felállt róla, és arcán földöntúli boldogsággal, csípőre tett kézzel megállt felette.
- Még mindig béna vagy - nevetett rá, és háta mögé dobta hosszú, szőke haját. Tommy kelletlenül felmordult, feltápászkodott, aztán a sarkára ült, és összehúzott szemekkel méregette a lányt.
- Ne örüljön a fejed, csak hagytalak nyerni.

Persze mindenki tisztában volt vele, hogy ő ilyet sosem tenne.

- Hát persze Tommy - szólaltam meg és leléptem az utolsó lépcsőfokról - De tudod, ha minden egyes alkalommal hagyod nyerni, mikor kiállsz ellne, az emberek egy idő után azt hihetik, hogy tényleg nem bírod legyőzni. Nem ártana stratégiát váltanod.

Gyilkos pillantást lövellt felém.

- Menj már fel Beth-hez, és nézd meg, nem vagyok-e ott!

Nem vettem komolyan. Tommy-t általában soha, senki nem vette komolyan, de láthatóan ez őt egy cseppet sem zavarta.

Félmosolyra húztam a szám, aztán ránéztem a többiekre.

Rick karba font kézzel állt a fal mellett, sötét szeme rám szegeződött.

- Szevasz kölyök - morogta, aztán ellökte magát a faltól, a terem közepére sétált, majd megállt Tommy fölött és meglehetősen zordan pillantott le rá. - Már ezerszer megmondtam, hogy gondolkozz is, miközben csinálsz valamit. Simán átharaphattad volna a torkát, mikor megcsúszott, de neked csak az volt a fontos, hogy elkaszáld a lábait.
- Te is láttad milyen gyorsan mozgott! - pattant fel a srác, és indulatosan megvillantak a szemei. Nem szerette, ha bárki kritizálja. Igazából, ki szereti? - Nagyobb vagyok és nehezebb is, mint ő, természetes, ha lassabban reagálok!
- És az agykapacitásod is kisebb, mint az enyém - vigyorgott Zara, és láthatóan tudomást sem vett a megugrott feszültségszintről. - Nem tehetsz róla, megértem én. Ezért is az a fránya evolúció a hibás.

Tommy úgy fordult felé, mint egy kisebb hurrikán, torkából mély morgás tört elő. Világos volt, hogy most halálosan komolyan gondolja.

- Nem ajánlom, hogy... - hörögte, de Rick közbevágott.
- Én sem ajánlom Tommy - mondta nyomatékosan. - Menj fel, fürödj meg és higgadj el. - De Tommy még mindig nem vette le a szemét Zaráról. - Ez nem javaslat volt, fiam - a hangjában már egy árnyalatnyi fenyegetés is bujkált. Ajánlatos volt nem szembeszegülni vele, mikor így beszélt. Tudom, tapasztalat.

És ebben a témában Tommy-nak még nálam is több tapasztalata volt. Dühösen felmordult, aztán sarkon fordult, és mint egy tank, felviharzott a lépcsőn. Ha nem ugrom félre előle, valószínűleg engem is ledózerolt volna.

Zara megcsóválta a fejét, miközben utána nézett.

- Érzékenyek vagyunk ma. Nagyon érzékenyek.
- Te meg szándékosan bosszantod - villant rá Rick szeme célzatosan. - Leszel szíves nem idegesíteni feleslegesen.

Semmi szükségem rivalizálásra a falkán belül.

- Nem tehetek róla, hogy kisebbségi komplexusai vannak! - tárta szét a lány a karját. - Én csak viccelődök vele, ő meg kis híján a nyakamnak ugrik!
- Én is tudom, hogy milyen Tommy, de te meg lehetnél kissé tapintatosabb.
- Na de...
- A vitát lezárom - nézett rá Rick célzatosan. - Mint már mondtam, semmi szükségem belső feszültségekre. Mert ha falka feszült, én is az leszek, és garantálom nektek, hogy nem szeretnétek engem feszülten látni. Érthető voltam?

Zara nyelt egyet, de aztán magába fojtotta, amit mondani akart, és lassan bólintott.

- Persze, főnök. Világos.
- Helyes - aztán hirtelen felém fordult, és meglepődve konstatáltam, hogy a figyelem középpontjába kerültem. - Zara - szólt hátra a lánynak a válla felett, a hangszíne ismét barátságos volt - dolgoztasd meg kicsit a fiút.
- Hogy mi van? - néztem rá összeszűkült szemekkel.

Zara válaszul csak elvigyorodott.

- Gyerünk Jake, védd meg Tommy becsületét - intett fejével a kék szőnyeg felé, és még a fogait is megvillantotta a kihívás jeleként.

Valójában nem ezért jöttem, csak Rick-vel akartam beszélni, de hát, ha már úgy is itt vagyok... Akaratlanul is visszavigyorogtam, és már az esélyeket latolgattam. Az utóbbi három nap maga volt a pokol. Vagy legalábbis annak egy nagyon unalmas szelete. Tele voltam energiával, már több mint egy hónapja nem futhattam ki magam rendesen. Lerúgtam a cipőm és a szőnyegre léptem.

- Leszarom Tommy becsületét, de téged nem ártana egy kis jó modorra nevelni - a hangom elmélyült, és karcossá vált.
- Ezzel már anyám is próbálkozott, de mint látod, nem aratott osztatlan sikert - vágott vissza Zara, miközben lassan körözni kezdtünk a szőnyegen.
- Talán nem a megfelelő módszert választotta - mordultam fel mélyen, gyomorból.

Egyszerre rugaszkodtunk el, és egymás torkának estünk.