Farkas vér - vezet az ösztön (6.) - Jake

Novella (904 katt)

Jake

Csak feküdtem az ágyon, mozdulatlanul és hallgattam a szoba csöndjét, meg Kylie lélegzetének halk neszeit. Feje az állam alatt, a vállamra hajtva pihent, karomat a válla és háta köré fontam, nehogy legördüljön mellőlem a keskeny ágyról. Alig egy órája aludt el végre, pedig már azt hittem, sohasem sikerül megnyugtatnom. Azt mondta, ezt még soha, senkinek sem mondta el. Jó érzéssel töltött el a tudat, hogy bennem megbízik annyira, hogy meséljen róla. Szörnyű lehetett az átalakulása. Hozzá képest szerencsésnek mondhattam magam, még a kissé labilis önuralmam ellenére is.

Szinte hihetetlen volt, hogy ez a pici, törékeny lány mi mindenen ment keresztül. És túlélte. Csodáltam amiatt, hogy képes volt ilyen erős maradni. Így már érthető volt, miért volt mindig olyan zárkózott, és hogy miért nem engedett magához közel senkit. Ilyen élményt én se nagyon igyekeztem volna mások orrára kötni. A fenének hiányzott volna, hogy sajnálni kezdjenek, és utána úgy bánjanak velem, mint a hímes tojással. Teljesen meg tudtam érteni Kylie indokait.

Reflexszerűen végigsimítottam a karaján, mire felsóhajtott, de nem ébredt fel. Az illata betöltötte az egész szobát, benne maradt az orromban, és tudtam, hogy ezután mindig emlékezni fogok rá, ha pedig nem lesz velem, mindenhol ezt az egy illatot fogom keresni.

Ahogy az arcát néztem, a szemhéja rángatózni kezdett, a keze olyan görcsösen markolta a takarót, hogy az ujjai teljesen elfehéredtek. Halkan, kétségbeesetten felmordult. Biztos voltam benne, hogy éppen valami szörnyűséggel álmodik.

- Sssh, Kylie - suttogtam a fülébe. - Nincs semmi baj.

Mély levegőt vett, a vonásai kisimultak, de a szemét nem nyitotta ki. A lélegzete szépen lassan egyenletessé vált. Ujjai lassan, fokozatosan lazultak el, és megborzongott, mintha még álmában is le akarná rázni magáról az emlékeket.

Halkan nyílt az ajtó, mire odakaptam a fejem. Beth arca bukkant fel a nyílásban, és kissé meglepődött, amikor meglátott minket. Végül gyengéden elmosolyodott és suttogva megszólalt:

- Visszaviszem a táskáit a szobájába.

Óvatosan biccentettem, mire Beth még egyszer ránk mosolygott, és csendesen behúzta az ajtót maga után.

Homlokon csókoltam Kylie-t, mire kissé megmoccant, és fejét a nyakamba fúrta. A lélegzete forrón verődött vissza a bőrömről. Fejemet az övére hajtottam, és a hajába temettem az arcom. Lehunytam a szemem és mélyen beszívtam az illatát, mintha örökre meg akarnám jegyezni.

- Jake - sóhajtotta álomtól kásás hangon - ez csikiz.

Csak annyira húzódtam el, hogy lássam az arcát. Barna szemei fáradtan csillogtak, túl fényesen, mintha láza lenne, pedig a bőre egyáltalán nem volt forró. Halvány félmosolyra húzta a száját, és ahogy az arcába néztem, egy pillanatra mintha minden értelmes gondolatot kitöröltek volna a fejemből.

- Hm? - kérdeztem, nem túl intelligensen, mire a mosolya még ragyogóbb lett, és óvatosan nyújtózott egyet, amitől a feje feljebb csúszott a vállamon.
- Beleszuszogtál a fülembe - közölte tényszerűen, a hangja incselkedően csengett.
- Bocsi - motyogtam kukán.
- Nem baj - lehunyta a szemét, és fészkelődött egy kicsit. Fejét a vállamról a karomra fektette, hogy ne akadjanak össze a szemei, ha rám akar nézni.
- Rosszat álmodtál az előbb? - kérdeztem, csakhogy mondjak valamit.
- Igen - egy pillanatra elkomorult az arca. - De aztán hallottam a hangodat. - A mosolya gyengéd volt és barátságos.
- Nem akartalak felébreszteni.
- Nem ébresztettél fel - sóhajtotta, és ásított egyet. - Bocsi. Nem te keltettél fel, megnyugtatott a hangod.

Ezt jó volt hallani. Nagyon jó.

- Ugye most már nem akarsz elmenni? - ahogy feltettem a kérdést, rögtön szívtam is volna vissza. Az arca elkomorult, sötét szemeiből kihunyt a csillogás. Felült az ágyon, kezével pedig a vállam mellett a párnára támaszkodott. Nem nézett az arcomba, minden figyelmével a takaró csücskére összpontosított.
- Nem tudom - felelte halkan, majd egy kis szünet után hozzátette: - Ezek után nem hinném, hogy szívesen látnának.
- Ne butáskodj! - vontam össze a szemöldökömet. - Ide tartozol, és ezt senki sem kérdőjelezheti meg!

Felpillantott, aztán elhúzta a száját.

- Haragszanak rám.
- Nem haragszanak! - jelentettem ki megfellebbezhetetlen bizonyossággal. - Semmi okuk haragudni! Zara konkrétan mindenféle retorziókat helyezett kilátásba ellenem, ha nem jössz vissza magadtól. Halálosan megfenyegetett!

Halvány félmosolyra húzta a száját.

- Úgy se bántana.
- Engem? Zara? Mindenféle különösebb lelkifurdalás nélkül!
- Meg tudod védeni magad - mosolygott, de csak reflexből, nem vidáman.
- Dehogy tudom - ráztam meg a fejem, és akaratlanul is a hasamon lévő kötés felé mozdult a kezem, de még időben sikerült megállnom, és Kylie nem vette észre. Nem kifejezetten használt volna, ha éppen most emlékeztetem rá, hogy ellene nem tudtam védekezni, mikor kirobbantak belőle az emlékek.
- Beth is dühös - próbált mindenáron ellenérveket gyártani. Egyszerűen nem akarta hagyni, hogy meggyőzzem. - Tudom, hogy az.
- De csak azért, mert verekedtünk, és valaki megsérült. Rám is éppen annyira haragszik a dolog miatt - vetettem ellen. - Tudod, hogy utálja az ilyesmit. Csak annyira mérges, mint akkor, mikor Nichole akkorát kevert le Josh-nak, hogy a srácnak megrepedt az állkapcsa.

Az emléktől röviden felnevetett, zene volt ez a füleimnek. Bár az eset tényleg elég nevetséges volt, Beth nem kifejezetten találta annak.

- Emlékszem, Nichole-t azért büntette meg, mert hagyta magát ennyire felbosszantani, Josh-t meg azért, mert nem hajolt el időben - a hangja felszabadultabban csengett, és a szeme is felcsillant egy pillanatra.

Átöleltem a derekát, és ültében magamhoz húztam. Felém kapta a fejét és lenézett rám.

- Maradj itt - kértem most már halkan.

A tekintete komoly volt, ahogy lassan felemelte az egyik kezét és tétovázva végigsimított az arcomon. Lehunytam a szemem és felsóhajtottam. Mikor újra kinyitottam, tudtam, hogy égnek, mintha a Hold fénye verődne vissza bennük.

- Ne menj el, Kylie - suttogtam, mire mély levegőt vett, aztán visszafészkelte magát, és fejét újra a vállamra hajtotta. Keze a seb felett lebegett, és láttam, ahogy remegnek az ujjai. Megfogtam a kezét, és megszorítottam. - Ez nem számít.
- Dehogynem - vágta rá azonnal, és a hangja élesebben csengett, mint eddig, tele volt önváddal. - Veszélyes vagyok.
- Csak annyira, amennyire mindannyian - összekulcsolt kezeinket a takaró tetejére fektettem. - Nézd meg például Tommyt - vagy ha már itt tartunk, nézz meg engem! Mindnyájunknak vannak problémái az önkontrollal. Te legalább ura vagy az ösztöneidnek.
- Amint a mellékelt ábra is mutatja, nem eléggé - szűrte a szavakat a fogai között, és bár nem láttam az arcát, tudtam, hogy megfeszülnek a vonásai.

Már nem próbáltam meg észérvekkel, szép szóval rábeszélni. Egyszerűen csak magamhoz szorítottam, és belesuttogtam a hajába. A hangom tárgyilagos volt és határozott:

- Nem foglak elengedni - jelentettem ki tényszerűen. - Hiába is erőlködsz, hogy elmarj magad mellől, mert nem fog sikerülni. Ha az kell, ezek után magamhoz bilincsellek, de nem fogom hagyni, hogy egyszerűen csak felszívódj.

Éreztem, hogy megremeg a karomban.

- Úgy sem tarthatsz szemmel állandóan - de a hangja már bizonytalanabbul csengett, és tudtam, hogy az ellenállása kezd darabokra hullani.
- Csak figyelj - suttogtam elszántan, aztán az álla alá nyúltam, és felemeltem a fejét. Néhány centiről néztem a szemébe, és láttam, hogy kitágul a pupillája. A lélegzete keveredett az enyémmel, és hallottam, hogy az ő szíve is éppen olyan sebesen ver, mint az enyém. - Nem fogsz elhagyni, Kylie, nem engedem.

Mikor megcsókoltam, éreztem, ahogy feladja. A teste ellazult, a keze megszorította az enyémet. Halk, elégedett morgás tört fel a gyomromból, mire válaszul ő is felmordult, és még szorosabban hozzám bújt. Az illata mindent betöltött, olyan volt, mint az erdő aromája, fűszeres és édes egyszerre. Elárasztotta az érzékeimet, hogy már másra sem tudtam gondolni, csakis rá.

Ekkor valaki dörömbölni kezdett az ajtón, aztán meghallottuk Seth, senki mással össze nem téveszthető hangját.

- Hé, haver! Alszol?

Mind a ketten egyszerre sóhajtottunk fel, Kylie pedig halkan felnyögött, és a nyakamba fúrta a fejét.

- Ezt. Nem. Hiszem. El - nyöszörögte, lélegzete forrón csiklandozta a nyakam. Magamhoz szorítottam és belecsókoltam a hajába.
- Mondanám, hogy nem vagyok itthon, de attól tartok nem venné be - az én hangom is legalább olyan reményvesztett volt, mint az övé.
- Azért egy próbát megérne - felelte halkan, és a mosolya most már a szemében is ott csillogott, ahogy felemelte a fejét és rám nézett. A szívem újra meglódult, amikor rám támaszkodott és fölém hajolt. - Ismerve Seth-et, talán még el is hinné - az utolsó szavakat már a számba suttogta, ajkai csak egy lélegzetnyire lebegtek az enyém felett.
- Hé, Jake! - türelmetlenkedett tovább Seth odakint, mire Kylie lehajtotta a fejét és elmosolyodott. A tekintete úgy ragyogott, mint két csillag.
- Később visszajövök - sóhajtotta, felült és lábát lelógatta az ágy szélén. Elkaptam a derekát, visszarántottam, és gyorsan, hevesen megcsókoltam. Meglepetten, zihálva felnevetett.
- Nem menj messzire - kértem, aztán engedtem, hogy felálljon, de még mindig fogtam a kezét. Nem nagyon akaródzott elengedni.
- Ne aggódj, nem fogok.

Az egész alakja, szinte ragyogott. Olyan volt, mint egy angyal. Egy kócos, kisírt szemű angyal, de akkor is... Soha többé nem akartam távol lenni tőle. Ennek ellenére mégis hagytam, hogy ujjai kicsússzanak az enyémek közül, és végignéztem, ahogy az ajtóhoz sétál. A kilincsre tette a kezét, aztán visszanézett, és gyönyörű mosollyal ajándékozott meg. Majd kinyitotta az ajtót, és szembe találta magát Seth döbbent arcával. A sóhaja könnyed volt, ahogy ellépett mellette, és még úgy is tudtam, hogy mosolyog, miközben háttal állt nekem.

- Szia, Seth - köszöntötte, de a srác annyira meg volt lepődve, hogy elfelejtette viszonozni. - Nem tudom, mi ilyen sürgős, de ne tartson sokáig - még egyszer rám pillantott a válla felett, aztán eltűnt a keskeny folyosón. Seth meg csak bámult utána, tátott szájjal, mint aki legalábbis szellemet látott. Olyan nevetséges képet vágott, hogy majdnem elnevettem magam. Aztán valahogy csak túltette magát a sokkon, és belépett a szobába, szemöldökét összevonta, hüvelykujjával tétován az ajtó felé bökött.

- Ez meg mi volt?

Csak legyintettem, nem volt kedvem elmagyarázni neki. Még mindig Kylie hatása alatt voltam, és azt akartam, hogy ez az érzés a lehető legtovább tartson.

- Semmi érdekes. Mit keresel itt? - hm, ez talán egy kicsit másképpen hangzott, mint kellett volna, de még mindig jobb volt, mintha azt kérdeztem volna tőle, hogy miért nem bírt a seggén maradni még néhány órán keresztül.
- Csak gondoltam benézek - vont vállat, de látszott rajta, hogy még mindig nem tette túl magát az előbbieken, és azzal is tisztában voltam, hogy nem fogja csak úgy annyiban hagyni. Nem az a fajta. - Josh mesélte, hogy történt valami kis baleset, de részleteket nem mondott - várakozóan nézett rám. - Nos?

Most én vontam meg a vállam.

- Ahogy Josh is mondta, kis baleset. Semmi jelentősége.

Karba fonta a kezét.

- Mintha Kylie-t is említette volna... - az arca és a hangja kifejezéstelen volt.

Összeszűkült a szemem, és felültem az ágyban. Már sokkal könnyebben ment, a gyógyulási folyamat érezhetően beindult.

- Igazán? - kérdeztem vissza, és ez az egy szó némileg ellenségesebbre sikerült a normálisnál.
- Igazán - farkasszemet néztünk, de egyikünk sem volt hajlandó elfordítani a fejét. - Mi ez az egész, haver? - kérdezte, és hangja megmélyült. Kezdtem elveszíteni a türelmem.
- Mint már az előbb is mondtam, semmi jelentősége - a hangomból már érezhetően kihallatszott a fenyegetés, de ezúttal nem érdekelt. Senkinek nem fogom hagyni, hogy megrágalmazza Kylie-t! Nem tudnak róla semmit! Semmit a világon!
- Miért véded? - szakadt ki belőle hirtelen, és láthatóan ő is küzdött az indulatai ellen.
- Mert nem tett semmi rosszat - a szavaimnak vége már morgásba fordult. - Szálljunk le erről témáról, Seth. Semmi kedvem nincs összebalhézni veled.

Az arca grimaszba rándult, aztán csak megrázta a fejét.

- Te tudod - vetette oda lekezelően, aztán sarkon fordult, és kilépett az ajtón. Mielőtt becsukta volna, még visszaszólt: - Vigyázz haver, nehogy bajba kerülj. A csaj veszélyesebb, mint amilyennek látszik.
- Végeztél? - kérdeztem hidegen. Nem is ismeri! Csak a felszínt látja, fogalma sincsen róla, milyen valójában!
- Azt hiszem - biccentett. - Viszlát, haver.
- Viszlát, Seth.

Olyan lendülettel csukta be az ajtót, hogy a keret is beleremegett, de nem érdekelt. Seth mindig is ilyen volt. Nem igazán szerette a változásokat. Ráadásul sosem kedvelte igazán Kylie-t. Sosem mondta ki szó szerint, de mindenki jól tudta, hogy így van. Kylie is tökéletesen tisztában volt vele, de nem érdekelte a dolog. Ő sem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget, elvégre Seth sosem kötött bele, vagy provokálta nyíltan. Tudtam jól, hogy csak idő kell neki, amíg megszokja az új helyzetet.

Visszadőltem a párnára és lehunytam a szemem. A levegőben és az ágyneműben még mindig ott éreztem Kylie illatát. Az ő arca, az ő sötét szemei villantak fel előttem újra és újra, miközben elaludtam.