A bivalyvadász

Novella (990 katt)

A Nap újra felkelt Nyima istennő birodalmának hegyei fölött. Fia, Kassis, aki félistennek született, elment mesteréhez, Grukkhoz, hogy megkapja erre a napra feladatát. Grukk, Nyima vazallusa és testőrségének vezetője volt, egyúttal nagy vadász. Ő képezte Kassist, és még sok más embert és félistent fegyverforgatásra és vadászatra. Kassis ekkor már tizenegy éve élt anyja északi birodalmában, ahova apja halála után ment. Grukk köszöntötte, s felállt székéből, mely egy trónhoz hasonlított.

-Neked is jó reggelt, Grukk!
-Gyere ide, fiú. Ma különleges feladatot kapsz tőlem. Ha elbuksz, valószínűleg meg is halsz. Azonban ha elvégzed, vége tanításodnak-mondta komoran a kirulini.

Kassis meghajolt:

-Mit kell tennem, uram?
-Talán emlékszel még Hjarnra, az óriás bivalyra.

Kassis arcán árnyék futott végig.

-Igen Grukk, emlékszem.
-Megtanultál, legalábbis remélem hogy meg, bivalyra vadászni. Én legjobb tudásom szerint tanítottalak. Erre a hajszára nem megyek veled, de ha elhozod Hjarn fejét, vége a kiképzésednek, mint mondtam.
-Vagyis el kell hagynom az északi vidéket... - mondta a fiú kedvetlenül.
-Régóta tudod már mi a te sorsod. Barátomnak tekintelek, de fel kell hogy készülj az élet nehézségeire.
-Tudom, uram. És így is lesz. Elhozom Hjarn fejét, ha azt kívánod.

Grukk elmosolyodott:

-Jó tanítvány voltál, ha néha kicsit makacs is. Tudom, hogy képes vagy rá. A holmidat már összeraktam. Amint a Nap delelőjére ér, már indulhatsz is.

Ez már nem is volt messze, Kassis útnak indult a keleti hegyek felé. Rossz érzései voltak a vadászattal kapcsolatban. Nem először járt egyedül a vadonban és vadászott már mindenféle ott élő lényre: mamutra, orrszarvúra, bivalyra, vaddisznóra, tigrisre, mennydörgő gyíkra és még sorolhatnánk, mi élt abban a félelmetes, hideg hegységben. De a bivaly furcsán nyugtalanította. Agresszívebb volt minden másnál, és ez ráadásul akkora volt-Grukk történetei szerint-mint egy orrszarvú. Kassis mégis ment, mindössze két dárdával, egy puzdra nyíllal, és egy tőrrel felfegyverezve. A jól ismert hegyi ösvényeken messzire kereste a bivaly nyomát, mire ráesteledett. Ősz volt, az éjszaka hideg, de a farkasbőrök melegen tartották. Nem először hált egyedül az erdőben, de most mégis nehezen jött rá az álom. Másnap mikor felébredt, frissnek érezte magát. Evett egy kis kenyeret meg szarvashúst, s indult is tovább. Nagy sokára rátalált egy nyomra, mely patáktól származott, de túl nagyok voltak ahhoz, hogy bivalytól származzanak. "Ez lehet az" - gondolta. Követte a nyomokat észak-nyugati irányba, a Nap már lassan tovatűnt az égen, amikor kilépett a fák közül egy tisztásra, és megpillantotta az óriást. A szerencse mellette volt, mert a bivaly háttal állt neki és a szél mögüle fújt, tehát nem vette észre. Kassis visszalépett a fák közé, és gondolkozott, hol is a bivalynak a legvékonyabb a bőre.

-Hiszen ez hatalmas!-suttogott maga elé.

Végül amellett döntött, hogy megvárja, míg megfordul, s a torkánál sebzi meg. Így is lett. Az Hjarn megfordult, és majdnem nyílegyenesen arra ment, amerre Kassis hasalt. Ekkor kapva kapott az alkalmon, s felajzotta íját. Ahogy felpattant, az állat azonnal észrevette, és amint ráeszmélt, mi is az, amit lát, már belé is mart egy fekete nyílvessző. Azonban nem ért létfontosságú szervet, így a bika meg is indult a fiú felé, bokrokon, facsemetéken keresztül. Kassis félreugrott az óriás elől, s az avarban hasalva találta magát. Ekkor felpattant és megragadta lándzsája nyelét. Üvöltés tört elő a torkából, egy ugrással ott termett az állat mögött, és az oldalába döfte fegyverét. Hjarn felbőgött, az egész erdő remegett belé. Gyilkos indulat szállta meg. A szemei lángoltak a dühtől. Megfordult, és újra a fiúnak rontott. Kassis azonban most is elugrott a halált rejtő szarvak elől és egy hatalmas fenyő mögé futott. Felajzotta íját, és kilépett a fa mögül, hogy leszámoljon a bikával. Azonban nem látott rá jól, Hjarn egy bokor mögött gyűjtött erőt a következő rohamhoz. A dárda marta az oldalát. Most meglátta Kassist, és újra nekirontott minden eddiginél vadabbul, a bokrot is eltiporva, ami az előbb megvédte. A fiú kezéből kihullott az íj, igazi félelem szállta meg. Végül az utolsó pillanatban mégis ellépett az állat elől, egy bokorba esett. Hjarn megállt, leszegte fejét és igyekezett felnyársalni, de a bokor ágai az útjában voltak. Ez mentette meg Kassist, térdre ugrott, elővette a másik dárdáját és az állat marjába döfte. Hjarn iszonyú bőgésétől remegett a talaj. Térdre rogyott, majd az oldalára borult és lihegett. Ekkor Kassis megadta neki a kegyelemdöfést: átvágta a torkát. Így lehelte ki a lelkét a hatalmas hegyi bivaly. Ekkor Kassis leült, nekidőlt a bivaly hasának és majdnem el is sírta magát. A lába még mindig remegett. Aztán nekilátott levágni a bivaly fejét azzal a késsel, amit hozott. Hosszú munka volt, a Nap már csaknem alábukott, mire elkészült. Aztán úgy döntött, éjszakára nem megy messzire, mert nagyon fáradt volt. Viszont a bikatetem mellett nem alhatott a farkasok miatt. Így hát a hátára szíjazta a nehéz fejet, és elindult lefelé a hegyről. Pár mérföldet ment, mikor már úgy érezte, nem bírja tovább. Tábort vert és most nyugodtan tudott aludni. Másnap a a Nap első sugaraival kelt, elfogyasztott egy kis adagot Hjarn húsából és útnak indult. "Nehogy már minden finom falat a dögevőknek jusson" - gondolta. Hamarosan otthon is találta magát anyja birtokán. Első útja Grukkhoz vezetett. Grukk örömmel nézett rá.

-Sikerrel jártál? - kérdezte mosolyogva.

Kassis levette a hátáról a fejet és meghajolva mestere lába elé tette.

-Elismerésem. Most már készen állsz az útra.
-Nem akarok elmenni innen, uram. Itt akarok maradni - mondta a fiú könnyes szemmel.
-Tudom, hogy maradnál. Én magam is szeretném. De hamarosan itt az idő, hogy az emberiség megküzdjön az életben maradásért.

Kassis fejet hajtott és anyjához indult. Anyja, Nyima, Észak királynője, tudta hogy jön és elébe ment. Úgy ölelték meg egymást, mint anyja fia.

-Néhány napon belül indulnod kell, fiam - mondta Nyima.
-Bár ne ez lenne a sorsom. Örökké elélnék itt.
-Tudom, fiam, tudom. De a fajtádnak szüksége van rád.
-Csak félig tartozom az emberek fajához - mondta dacosan Kassis.
-És félig az istenekhez. De az isteneknek is van sorsuk. A különbség annyi, hogy a mi sorsunkat nem lehet előre látni. Különben is, az istenek dolga, hogy az emberi fajt segítsék és kordában tartsák.

Több szó nem esett. A következő három nap nyugodtan telt. A negyedik nap reggelén Grukk magához hívatta tanítványát és úrnőjét. Meghajolt előttük, és így szólt Kassishoz:

-Gyere barátom, mert most már egyenrangúak vagyunk, akárhogy is nézzük. Adni szeretnék neked valamit.

Grukk a házába ment, Kassis követte. A kirulini valamit felvett hosszú asztaláról és átnyújtotta Kassisnak. Nem más volt az, mint egy hatalmas kürt. Hjarn egyik szarvából készült kürt. Ezért kellett a fiúnak Hjarn fejét magával hoznia.

-Ennek a kürtnek van párja, de csak egy - mondta Grukk kissé elérzékenyülve, ami nagyon ritka volt.
-Köszönöm, barátom - válaszolt Kassis elképedve.
-Most pedig öltsd fel a vértet, melyet már fogantatásod óta őrizget az úrnő.

Kassis felvette a vértet, a sisakot, egyélű kardját, Karanikot, felkötötte övére. Anyjától kapott egy hatalmas íjat is egy új puzdrával, amely tele volt fekete nyílvesszőkkel. Így, teljes fegyverzetben, úgy nézett ki mint egy fiatal herceg. Hosszú, szőke haját dobálta a szél. Végül, hogy mindene meglegyen, Geronk, az óriás kapuőr, aki megölte Kassis lovát, amikor a fiú érkezett és harcoltak egymás ellen, elővezetett egy hatalmas csatamént. Északi ló volt, nem túl szép, de nagy és szívós.

-Most újra bocsánatot kell kérjek elkövetett hibámért, hercegem - mondta Geronk, és meghajolt a fiú előtt - remélem ezzel kárpótolhatlak Neklis megöléséért.
-Ne nevezz engem hercegnek, Geronk. Ami a lovat illeti, már rég megbocsátottam, viszont ezt az állatot elfogadom - mondta Kassis az óriásnak.

Az boldogan adta kezébe a kantárt és közben ezt mondta:

-A Fenar névre hallgat, ami Északot jelent, a régiek nyelvén.
-Köszönök nektek mindent, remélem még megélem hogy visszajöjjek - szólt a fiú szomorúan.
-Ezt én sem látom előre, fiam - mondta Nyima.

Azzal Kassis útnak indult délnek. Azt az utat járta, amit fiatal korában, mikor idejött. Végül elért gyermekkora földjére, de ez már egy másik történet.