Az árulás büntetése

Novella (903 katt)

Az eső már régen sártengerré változtatta az utcákat, de úgy tűnt, hajnalig nem is áll el, addig még jó pár óra volt hátra.
Az úton egy magányos férfi haladt a célja felé, utazóköpenye csuklyáját amennyire csak tudta, az arcába húzta az eső ellen.

Turaknak hívták a kalandort, aki egy sérelmét jött megtorolni a városkába.
Közel három hónappal ezelőtt ő és társa Zig egy kelmekereskedő őrségébe tartoztak.
A munka nem volt túl nehéz, csak egyik városból a másikba kellett utazniuk többnyire békés földeken át.
Az egyik reggel Turak erős gyomorfájással ébredt, ő legalább felébredt, mert a társai többet nem. Sérülés nem volt látható rajtuk, megmérgezték őket.
A kalandort egy védő rúna mentette meg, ami képes volt a legtöbb méreg semlegesítésére és Turak tetoválásként viselte a testén.
A táborból csak Zig és a kereskedő aranya hiányzott, ezért miután eltemette a halottakat, az áruló keresésére indult.
Most éppen ahhoz a fogadóhoz igyekezett, ahol Zig megszállt.
Remélte, a pénzéért jó információkat kapott, és valóban ott találja. A fogadó kétszintes épület volt a város szegényebb részén, ezért is történhetett meg, hogy a környező épületek teljesen körbevették.
Bár Turak nem volt falmászó tolvaj, könnyen bejutott a szomszédos ház tetejéről a fogadó második szintjére, ahol a szobák voltak.
Végigosont a folyosón, és megállt a negyedik ajtó előtt, itt kell lennie az árulónak.
Előhúzta tőrét, és vállát a zárt ajtónak nyomta. Rövid idő után egy halk reccsenés jelezte: az út nyitva áll.
Turak gyorsan beugrott az ajtón, bent Zig álmosan kutatott a kardja után. Nem kellett ezzel sokat foglalkoznia, mert hamarosan a falnak préselve találta magát, a kalandor szorításában.
- Meglepődtél, féreg? Azt hitted, büntetlenül megúszod, amit tettél? - kérdezte Turak, és választ sem várva a vergődő férfi nyakához tette a tőrét.
- Hol az arany, amit elloptál? - csak suttogott, mégsem hagyott kétséget afelől, mi lesz, ha nem kap választ a kérdésére.
- Az ágy alatti ládikában van - nyöszörögte Zig, bevallotta volna minden bűnét, de félbeszakították.
- Jól jegyezd meg, nem akarlak még egyszer az életben látni, és erről gondoskodom is.
Ezután a tőrrel levágta a tolvaj fülét.
- Így majd eszedbe jut, hogy ne kerülj többet az utamba.
Miközben a kalandor otthagyta a földön a füle vérző csonkját markoló férfit, megkereste a ládikát, és a saját bőrerszényébe tette át tartalmát.
Utána úgy, ahogy érkezett, el is hagyta a fogadót.

Zig, kezében tartva levágott fülét, bosszúra éhesen azt tervezgette, hogyan tudja végre tényleg a föld alá küldeni a kalandort.

A férfi utazóköpenyébe burkolózva lassan elhagyta a várost, szája szélén halvány mosollyal.
Jó ötlet volt mérgezett pengét használni. Zig lassan és fájdalmasan fog elpusztulni.
Az árulásnak mindig meg kell fizetni az árát...