Más világ

Novella (951 katt)

Az utolsó évet nem fejeztem be. Szüleim halálának híre olyannyira megrázott, hogy tébolyultságomban elhagytam Roxfortot. Borzalmas volt az a nap, mikor Dumbledore professzor közölte velem a hírt. Szívembe mintha jeges tőrt vágtak volna, ordítottam a fájdalomtól, majd lábaim elgyengültek és a sötétség bekebelezett.

Visszatértem Londonba. A temetés után elbújtam a világ elől. Két hónapig bírtam, melynek vége felé már furcsa látomások ostromoltak. Legalábbis annak véltem őket. Egyszer csak azon kaptam magamat, hogy bőrönddel a kezemben egy ajtón lépek be.

- Üdvözlöm Miss. Grant! Már vártam a találkozást! -mondta kedvesen az alacsony, cvikkeres férfi.

Ismerős volt valahonnan. A látomás! Azóta a nap óta szörnyvadászként dolgozom. Először értetlenül álltam a dolgok előtt, olyan volt, mintha hipnotizáltak volna, nehogy nemet mondjak. Mikor elmondta, mi vár majd rám, meghökkentem.

- De hiszen én harcolni sem tudok, igaz tudok néhány varázsigét, de ennyi. -akadtam ki.
- Nem, te sokkal többet tudsz ennél, csak bízni kell magadban. A tudás ott van a fejedben, csak elő kell csalogatni. -felelte magabiztosan.

És így is volt. Életem első szörnyét némi varázslattal és a tudatalattimban lapuló harctechnikával győztem le. Mikor ott álltam az élettelen test fölött, megrémültem. A tettem következményétől és magamtól. De nem tartott sokáig, csak meg kellett ízlelnem új életemet és tetszett, egyre jobban. Gonosz szörnyekkel küzdöttem, kik embereket akartak megrontani és a sötét oldalra állítani. Némelyiket nem volt könnyű legyőzni, mint Jégangyalt sem. Ő egy vámpír volt, méghozzá elég jóképű vámpír. Első alkalommal egy diszkóból hazafelé tartó diáklányt szemelt ki magának, de mikor éppen a nyakába harapott volna, közbeléptem. Ő volt az első vámpír az életemben, addig csak könyvekben olvastam és tanultam róluk egyet s mást. Nem gondoltam, hogy ennyire hatással lesz rám. Ha belenéztem jégkék szemeibe, elgyengültem. Szinte minden álmom róla szólt, nem tudtam szabadulni tőle. Szenvedélyes illúziók törtek elmémbe, megfertőzve józan gondolkodásomat. Aztán egy éjjelen erőt vettem magamon, félretettem érthetetlen gyengeségemet és cselekedtem.

Egy sötét, elhagyatott sikátorban történt a csata kettőnk között. Én harcoltam, ő csak játszadozott velem, közben eleredt az eső, de egy cseppet sem érdekelt minket. A falhoz lökött, szemében ott volt a vadság és a szenvedély. Megcsókolt. Keze végigsiklott testemen, melybe beleborzongtam. Agyam lebénult, minden érzékemmel őrá koncentráltam. Végem volt. Már nem akartam megölni. Azon az éjszakán megtörtént közöttünk, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Miután elváltunk egymástól, soha többé nem láttam.

2006. május