A szultán lánya és a Szörnylovag

Novella (1062 katt)

A homok lágyan szállt a kékes égen, a dűnék élénk barna színben gyűltek össze. Csak a némán gyalogló páncélos rém ütött el ebből a szépséges képvilágtól. A néma fenevad vonult a buckákon, de látszott rajta nem első éjjelét tölti a végtelen sivatagban. Fáradtnak és gyengének tűnt. A szálló homokszemek mintha kacagtak volna rajta. Sértegették, hogy nem képes megtenni, amit kell, de ezt nem tűrhette a lovag. Kardját a földbe szúrva támaszkodott rá és figyelte a távolt.

Majd megpillantotta a célját. Oly gyönyörű volt, hát nem várt a férfi, hanem rohamba kezdett, hogy megszerezze. Tudta jól, hogy a sors küzd ellene. A békés táj vad viharrá alakult. A szél oly erős lett, hogy bárkit képes lett volna felkapni, oly gyors, hogy már a homokszemekkel képes lett vágni a húst.

A harcos hasalva vetette magát a célpontjára. A maroknyi dolog nyomtalanul tűnt el a szakad köpeny és a sérült alak alatt. A rém saját testével óvta a kincset, amit hetek óta keresett.

Azt mondják, elveszett. Belepusztult a viharba, ami minden élőlénnyel végzett volna. Mégis a sivatag városában jelent meg. Szótlanul vonult végig az utcákon. Kihúzta magát, miközben az emberek rettegve rántották ellene fegyvereiket. Nem küzdött, csak a palotához akart eljutni.

A kapukat mancsával tárta ki, mert kopogtatására senki sem felelt. A szultán rettegve küldte harcosainak százait a rémre, aki a sivatagot túlélve ostromolta őket. Arany trónusán ülve kiáltott a seregeknek. Mindenki indult a rém felé, aki még sok folyosóval távolabb volt. Az uralkodó nyugtató pillantást vetett szerelme és leánya felé. A hercegnő bátortalanul szállt le a trónjából és vörös szőnyegen lépdelt finom lila selymekben a bejáratig. Már majdnem kihajolt szülői szavai ellenére, amikor meghallotta a harc hevében üvöltő szörny hihetetlen hangját.

Szívét elfogta a rettegés, és apja visszaugrott a trónusára rémületében. A leányzó gyámoltalanul fordult meg, hogy az örök védelmet nyújtó trónushoz jusson. Siettében fellökte az egyik asztal, és ráesett a kiborult almák közé. Atyja kemény hangon parancsolta maga mellé türelmetlenül, miközben az elhaló sikolyok és kardcsapások zaja egyre közelebbről érkezett.

A szépséges leány az almákat bámulta, és megpillantotta rettegő kezét. Felnézett ősére, és rájött a szörnyű tényre: jobban fél a szultán dühétől, mint a fenevad őrjöngésétől. Pár ügyetlen négykézláb tett lépés után felállt, és úgy rohant vissza a székébe.
A lány tudta, lassan másik férfi fogja uralni őt. A szultán már bejelentette, hogy az, aki a legmesésebb kincset hozza el, azé lesz a lánya keze. Ettől mindig sírnia kellett a hercegnőnek. Nem érezte méltónak ezt a törvényt. Ahogy meglátta a lépcső felé hátráló tömeget a bejáratnál, a szívét elragadta a félelem. Szíve hevesen vert és légzése nehéz lett. Mogyoróbarna szemeiből tükörképként látszott a lassan eleső katonák tömege.

Az apa ismét kiáltott, de most már azt, hogy, aki kivégzi ezt a förmedvényt, annak adja a hercegnőt. Az döbbenten pillantott fel, hát ez lesz az élete? Egy közönséges gyilkos asszonya lesz majd? A királyi testőrség kardot rántva futott egy emberként a lassan láthatóvá váló bestia felé.

Az uralkodócsalád ösztönösen próbált hajolva megpillantani a támadót, akit takart a feketére piszkolt köpenye és a folyamatosan rárontó hű szolgasereg.

Lassan mind elhullottak. Az ezer sebből vérző teremtmény, mocskos volt és minden lépte nehézkes. Csak lihegett a fáradtságtól és egyre közelebb érkezett a családhoz. Pár lépésre tőlük térdre zuhant és fejet hajtott. A szultán úgy vélte, ideje tenni valamit. Arany szablyáját emelte az égbe és kiugorva a trónjáról végzetes csapást akart mérni a szolgái gyilkosára, de ebben saját vére, a lánya akadályozta meg.

Felöklelte az apát a dühös hercegnő, és mikor a földre került az uralkodó, kérdőre vonta, akkor az csak hátrébb lépett egyet. Ekkor látták meg, hogy a rém jobbjában egy sivatagi homoktól poros gyönyörű virág van, színe szinte pillanatokon belül változott a szivárvány végtelen skáláján. A szörnylovag elhozta a legmesésebb kincset egy sokkal mesésebbnek.