...Daken... (A nevem... folytatása)

Novella (1009 katt)

Csend van, mióta lehetek itt? Percek? Órák? Napok? Nehéz levegőt venni, a fejem még sajog. Leütöttek? Nem tudom. Olyan sokan voltak. Pedig már majdnem elértem hozzá. Már a kezem között volt az átkozott torka. Hol lehetek? Sötét van. Sehol sincs fény. Por... kellemes változás az átkozott vérszag után, ami az arénából és a cellám falaiból áradt. Meztelen vagyok, de a csuklóimon és a bokáimon kötés van.

Kötél. Az jó. Eltudom őket szakítani, de hol vagyok? Nincsenek hangok... messze lehetek az arénától, a padló köves, tehát valami épületben vagyok. Mi lehet ez? Négykézlábra tudok támaszkodni. Miért kötöznek ki ennyire hosszú kötelekkel és miért hasra fektetnek?

Fény. Éles... kellemetlen. A fejem fölül jön... fáj felnézni, de ha nem arra nézek, látom a porszemeket hullani lefelé. Zörej. Emberi, de valami más. Furcsa hang, kicsit olyan mint... aú! Mi volt ez? Valami a hátamnak csapódott. Még egy! Kemények, de aprók és ismerős hangot adnak ki, amikor a földre érnek. Újabb és újabb. Nem mondanám, hogy fáj, de ha még sokat kapok, akkor fognak.

Lenézek és megnézem, mi ez. Arany. Aranyérmék! Mi értelme van ennek? Miféle büntetés ez? Megőrültem volna? El kell tépni ezt az átkozott kötelet! Végre! Szabad a bal karom. Megragadok egy érmét és rá is harapok, de ez tényleg arany!

Megint öntik! Áááááhhh.... igen! Elszakadt a másik béklyó is! Hátrébb tudok végre menni! Falba ütközöm és áááá... A hátam... az érmék sebeket okoztak. A csuklóm is vörös, de ki kell szabadítanom a lábamat. Még egy kicsit és kész!

Fáradt vagyok és éhes. Hol lehetek? Valamiféle terem, de nincsenek ajtók, csak fent egy csapóajtó, amin öntik be a pénzt. Olyan három ember magas a terem és két ember elférne egymás felett elfekve, olyan széles. Mi értelme van ennek? Mindenhol kövek és a terem sarkában fém kampók, amikre kikötöztek. Nem értem.

Talán megőrültem és ez csak egy beteg álom? Ááá... a lábamnak koppan egy érme. Bemegyek a sarokba és guggolva nézem az egészet. Megtörlöm az arcomat, de nem álmodom, ez létezik. Ez mind létezik. Esküszöm rá, hogy ez létezik.

Fények? Uhhh...Vér... az érméken vér van. Az enyém? Igen. Arccal fekszem a középső halomban. Fáj mindenem. Folyamatosan jön még több arany. Az arcomra is esnek, de nem ettől estem el. Fáj. Tarkón... tarkón talált valami.. pont a fények után. Persze... a terem sarkai felett is csapóajtók voltak és kinyitva megláttam a fényt.

Gyönyörű... csillogó sárga fémdarabok úgy esnek le, akár valamilyen álomban. A lábamat be is takarta már és mindjárt a fejemet is. Ez az íz... fém... phúj... arany. Amikor leütöttek, a számba került. Az orromból vér folyik. Nehéz így levegőt kapni. Fel kell húznom magam. A testemről lejönnek az érmék.

Ez volt az a hang... az érmék csengését hallottam az elején. Varázslatos hang. Fel kell állnom végre! Remegnek a lábaim. Mindenem lila és kék foltokkal takart, de nem az őrök vertek meg. Ezek az átkozott érmék! Kifordult őrült elképzelés! Miféle ötlet ez? Mi az értelme?

Össze kell szednem magamat. Felmászok a falon. Igen. Pár kő pont kiáll, ez így tökéletes. Gyerünk! Ne remegj! Ne! Nem lehetek túl gyenge! Most nem! Éheztetett fenevadakat szoktam ezekkel karokkal fojtogatni! Csak másznom kell! Gyerünk! Ne! Ne! Zuhanok! Neee!

Ááááá! A hátamra estem és... phúj! Fel kell ülnöm, de nem megy, csak le tudok csúszni az érméken a buckák közé. Az arany íze... üvöltés közben a számba zuhantak. Nem látom már a padlót. Fáj a mozgás. Beszéd. Nem tudom, kik vannak fent, de rá tudom őket venni, hogy fejezzék be. Hisz, aki ebből egy maroknyit elvisz, már boldog életet élhet!

Nincs hangom... a gyengeség és a szomjúság elvette a hangomat. Az átkozott hangomat! Két kézzel kezdem el ütni a középső buckát. Még egyszer! Olyan közel voltam! Bosszút állhattam volna! Végre megtettem volna, amit ígértem! Ez lesz a végső kihívásom? Megharcoltam eme föld legnagyobb harcosaival és legpokolibb teremtményeivel! Mi fog engem legyőzni? Ez az átkozott vagyon? Nem! Nem! Nem! Nem és NEM!

Nyugalom. Erőpazarlás. Az öklöm véres. Akárcsak az arany. Nem bírom behajlítani az ujjaimat. Miért öntik még? Ez az átkozott hang! Elég! Nem bírom! Aranyat akartok! Nesztek! Felmarkolok amennyit bírok és neki dobom az átkozott csapóajtónak! Elég volt ebből a hangból! Elég! Nesztek! Fáj! Nesztek!

Nem bírom már. Derekamig betemetett a fém ameddig őrjöngtem. Nem bírok dobni, annyira remeg a kezem. Mintha nem is az enyém lenne. Nem mozog már az akaratom szerint. Ez őrület. Hogy lehet ez a végzet? Egyszerűen őrület. Hátra dőlök. Győztél. Temess be! Hadd veszek itt. Gyerünk. Éhen halok? Megfulladok? Nem érdekel. Hadd veszek itt. Kérlek.

A nevem... Daken...